"Van valami, amit egyetlen hatévesnek se szabadna megmondani a világon: az, ahogyan a dolgoknak lenniük kéne, és ahogy vannak, az szinte sose ugyanaz." - Stephen King / A ragyogás

Sokan úgy vélik a szenvedés formálja az embert azzá aki. Ha minden könnyen jönne, könnyen is menne. És ha mindig a nyári napsütés melengetne minket, nem értékelnénk úgy az első tavaszi napsugarat. Nem mindig történik minden úgy, ahogyan szeretnénk, és sokszor igazságtalan dolgok is megeshetnek ártatlan emberekkel.

Amikor gyerekekről hallok, akik soha nem ismerték a szüleiket, vagy olyanokról, akik elszakítva élnek egymástól, mindig feltör bennem a kérdés: miért? Mit tehetnek azok a gyerekek a háborúkról, betegségekről, törvényekről vagy a szüleik önzéséről?

Ahogyan lennie kellene: az idilli boldog család képe (Cheaper by the Dozen), a sok veszekedő kiskölyök, a lázadozó kamaszok, büdös zoknik, és kifutó kávéfőzők, lerobbant kisbusz, és fürdetőhabban úszó kiskutyák. No és persze a tanácstalanul álló szülők, akik mindezek ellenére szeretik a gyerekeiket.

Ahogyan van: Az UNICEF kutatásai szerint ma a világon nagyjából 210 millió gyerek árva, Magyarországon pedig 23.000 (minden századik) gyerek él állami gondozásban. Ezek azok a gyerekek, akiket jó esetben örökbe fogadnak, rosszabb esetben meghalnak vagy örökre egy állami intézményben élik le az életüket.

A regényemben egy olyan testvérpár kapott főszerepet, akik kicsi korukban elvesztették a szüleiket. Mariella 7 éves volt, az öccse Martin pedig 9 hónapos, amikor a szüleik nyomtalanul eltűntek.

Az ő történetük régóta elkezdett megfogalmazódni bennem. Pár éve megismertem egy testvérpárt, akik szintén kicsi korukban elvesztették a szüleiket. Nem sokkal később pedig egy kislányt, aki egész életében nevelő szülőknél élt, mert a szülei nem tudták nevelni, a kínai "one-child policy" miatt. Sokan nem is tudják mennyit sérülnek ezek a gyerekek. Tehetséges, különleges és egyedülálló kis emberkék ők, akik talán egész életükben a szüleik elvesztését próbálják kiheverni.

Szeretném, ha azok a fiatalok, akik a regényemet olvassák, kicsit betekintést nyernének Mariella és Martin félelmeibe és küzdelmeibe. Hogy átéljék és megértsék a szülők nélkül felnövő társaik érzéseit. És legfőképpen, hogy változtatni akarjanak. Mert mi fiatalok egymás mellé állhatunk, és segíthetünk a mellettünk élőknek. Azoknak, akiknek összetört a szívük, amikor a szüleik elváltak, amikor az édesapjuk lelépett, amikor meghalt egy hozzátartozójuk, amikor igazságtalanul szenvedtek. Azoknak akiknek nincs senkijük, akibe igazán belekapaszkodhatnának.

Moira C. xox