Tegnap a villamoson félálomban néztem a feketéskék éjszakai eget. Az utcai lámpák elmosódva suhantak el a szemeim előtt, a csípős téli szélben, fázósan siettek az emberek. A hold pedig pont olyan volt, mint a mesékben az óriások nagyujjkörme. Hatalmas, fényes, félkaréj. Megelevenedtek bennem a mesék, és a hétköznapi utazásból varázslat lett...

Gyermekkorunkban mind szerettük a meséket. Aztán elfelejtettük miért... A mesék világa ideális vagy éppen nagyon gonosz, szerelmes, elvarázsolt, fordulatokkal teli. A főhősről mindig tudjuk, hogy jó, a gonosznak pedig sötét színű köpenye van, hogy biztosan felismerhessük. A népmesék évszázados népi bölcsességekkel gazdagítanak bennünket, elmesélik, hogyan épül fel a világ, és sok problémára is megoldást nyújtanak. A fabulák egyszerű tanulságokat írnak le, hőseik: emberi értelemmel felruházott állatok. A műmesék pedig továbbviszik a hagyományt, vegyítve azt az írójuk gondolataival.

Andrej és Mariella történetét pókhálóként átszövik a mesék. Ősi gondolatokkal gazdagítják a modernitást. Szeretném, ha jelentős szerepet kapnának a mesemondók, a mesés elemek, történetek, jók és gonoszak a regényemben. Hiszen a mesék jelen vannak a 21. században, a számítógépek, iPhone-ok, űrutazás és rákkutatás évezredében is. Körülvesznek, tanítanak minket. Ne legyünk annyira felnőttek, hogy lenézzük az emberi képzelet ezen remekműveit!

Moira C. xox