A napjaimat legfőképpen a jövő tervezgetése tölti be. Hirtelen lehetőségek hada jelent meg előttem, és nem tudom melyik válasszam, melyik az amelyikkel tényleg értelmes és hasznos dolgokat tudok véghezvinni. Ha nem érted, miről beszélek, próbálj választani California és Anglia, vagy valami extra csoki és a legkedvesebb süteményed között! Eközben hogyan áll a regényem? Néha fel-felvillannak ötletek, hogy a következő pillanatban már elenyésszenek a többi ötlet áradatában.


Mariella öccsét Martint, a kisöcsémről mintáztam. Az öcsém az egyik legremekebb ember, akit valaha ismertem, így Martin is hasonlóan szerethető gyerek. Martin kosarazik, és nagyon népszerű játékos az egész iskolában és környéken. Utál olvasni, a nővére zenéit hallgatja, igazi kiskamaszként folyamatosan éhes. Mindenki szereti, rengeteg barátja van, és természetesen eszméletlenül helyes kis srác.

Persze vérbeli öcsihez méltóan egyfolytában szemtelenkedik, bosszantja a nővérét és a körülötte élőket. Az egész történet alatt, mint valami kis külső lelkiismeret, mindent kommentál, kicsúfol, és gunyorosan továbbmesél. A két testvér között nagyon mély kapocs van, hiszen sok mindent megéltek már együtt, ahol csupán egymásra számíthattak. Bár Mariella sokszor panaszkodik arra, hogy Martin mennyire idegesíti az örökös beszólásaival, és pörgésével, mégis nagyon nagyon szereti.

Talán az egyik legkedvesebb részem, amelyben Martin szerepel, amikor Andrej és ő, Marielláról beszélgetnek a kastély lépcsőjén ülve, az egyik délután. Ekkor a lány még kifejezetten utálja Andrejt, Martin viszont  már réges régen összehaverkodott vele. Szóval ott ül a kisfiú és a nagyfiú, és közösen csóválják értetlenül a fejüket, mivel sehogyan sem képesek megérteni a női logika nem túl következetes működését. Andrej panaszkodik, Martin pedig egyetért vele. Mariellát pedig mindketten furcsának titulálják.

Ezt a beszélgetést a lépcsőn, szeretném igazán jól megírni. Biztosan ki fogom kérni sok fiú véleményét a lányokról, szóval fiúk készüljetek, hogy majd megtalállak titeket! Szeretném, ha ez a beszélgetés olyan lenne, mintha két fiú testvér beszélgetne. Mintha az idősebb szeretne bölcsebb lenni, hogy a fiatalabbat tanítsa. Azonban mégis rá kell döbbennie, hogy hiába élt többet, hiába olvasott sokat, hiába találkozott már ezer és ezer arcával a másik nemnek, teljesen megérteni mégsem fogja sohasem. És miért nem? Talán, mert sokszor Mariella maga sem érti önmagát!

Moira C. xox