Ismételten elérkezett a kalóz-korszak az életemben. Miközben kint hópelyhek százai fehérítik a kertet, a szobámban perzsel a nap, fúj a tengeri szél, én pedig pálmafák tövében heverek a hófehér homokon a legnagyobb kétségbeeséssel. A tenger nyaldossa a lábam, és azon gondolkozom, hogy vajon visszatérnek-e értem? Azok a lázadó vizipatkányok, akik kitettek egyetlen puskával egy lakatlan szigeten, mert a kincs térképét,  nőiesen bevallom, bizony elvesztettem. A hírre ez a puhány legénység fellázadt, és itt végeztem egymagamban, a burjánzó dzsungel ásító szájában.


Ha Rejtő Jenő lennék, avagy ismertebb nevén P. Howard, ennél a pontnál bizony zongoraszó szállna felém a dzsungel belseje felől. Valahogy így:

"Amikor már minden remény elfogyott, és a nyelvem döglött halként tapad a számhoz, és csupán vonszolom fáradt porhüvelyem, hirtelen meghallom a Für Elise-t. "Hallucinálok! Ez már a vég!" - gondolom. Aztán nagyot esek  a kiálló liánokban, és lebukfencezem egy domboldalon. Egyenesen a civilizáció kellős közepébe! A látvány meghökkentő, már-már groteszkbe hajló! Egy szmokingos, enyhén hízásra hajlamos, kopaszodó öregúr ül a zongoraszéken és szivarozik. Nem mellesleg kalimpál a zongorán. Méghozzá nem is rosszul! Arrébb fűszoknyás bennszülöttek sakkoznak, az egyik pedig szemmel láthatóan keringőre invitál egy mosolygós asszonyságot. A fagyasztóban behűtött pezsgőspalackok pihennek, az asztalon pedig kaviár, szarvasgomba, és pástétomok. De, hogy visszatérjek az öregúrra, nos ő Eduárd, akit húsz éve nem talál a parti csendőrség, miután kifosztotta Borneó egyetlen múzeumát."

Rejtő Jenő zsenialitása a meghökkentő fordulatokban rejlik, és persze a humorában, amely szintén legendás. Mindig meg tud lepni! Bármikor képes mosolyt csalni az arcomra. A legkifacsarodottabban tálal, amúgy közhelyes témákat, történeteket, és olyan aprólékosan leír minden szereplőt és helyszínt, hogy szinte érzed Piszkos Fred bagószagát, vagy a piócákat a lábadon.

Sokan nem szeretik a leíró részeket a regényekben, én azonban megveszek értük! Rejtő Jenő pedig az egyik legjobb leíró író, akit valaha olvastam. Soha nem unalmas, azonban mindig meghökkentő! A regényemben igyekszem visszafogni magam, és nem leírni minden hajszálát a szereplőknek, illetve tanulni Rejtő bácsitól, hogy soha meg ne unjátok, amit olvastok!

Moira C. xox