Süt a nap, virágzik a magnólia, és az emberek végre mosolyognak az utcán! A kávézók árulnak friss, jeges limonádét, és a Gödör hangos a fiataloktól esténként. Megjelentek a deszkások, korisok, bicajosok a tereken, és a színes napszemüvegek az embereken. Szeretem Budapestet! Szerintem a világ egyik leggyönyörűbb városa. A legélvezetesebb dolog, amikor a füledben szól a zene, és te gondtalanul lépdelsz az utcákon, valahol a Batthyányi tér és a Margit híd között a rakparton. Részt veszel a pezsgésben, és belül mégis nyugalom jár át... ez Budapest!

Sokat meséltem már nektek Andrejről, a regényem egyik főhőséről. Ő az a vörös hajú, furcsa fiú, aki a történetem rejtélyes részéért felelős. Évek óta megvan a karaktere, és most végre történetre is talált. Nem sokat kellett változtatnom az eredeti elképzelésen, inkább hozzáigazítottam a cselekményt.

Andrej borzasztóan izgalmas ember. Nagyon vonzó a személyisége, de egyben taszítóan gúnyos, vagy ijesztően kiismerhetetlen is. Az életét sejtelmes titkok övezik, amelyekbe nem enged betekintést. Mariella szerint sokszor túl konzervatív, máskor viszont előbújik belőle a csintalan kisgyerek. Biztonságérzetet is kelt az emberben, mert okos és figyel az őt körülvevőkre, néha pedig egy nagy kaland vele beszélgetni, mert sosem lehet tudni, hogy mi mellett fog érvelni.

Andrej hegedül. Sőt, ahogyan én az íráson vagy az éneklésen keresztül fejezem ki az érzéseimet, ő a hegedűjével. A hegedűje tud sírni, kacagni, vidám táncot kezdeni, vagy elgondolkoztatni. Ő pedig csak áll és játszik... Ilyenkor megáll az idő, lecsendesedik a zaj, és az egész kastély lábujjhegyen járva élvezi a muzsikát. Amikor Mariella először meghallja a játékát eláll a lélegzete annyira gyönyörű. Közben pedig ráébred, hogy Andrej egy érdekes és értékes ember, akit lehet, hogy nem utálnia kellene, hanem megismernie... Nagyon szeretem Andrejt, és hálás vagyok neki azért, hogy előlépett a képzeletemből. Nála csodálatosabb főhősről álmodni sem tudnék.

Moira C. xox