Igazi bolondos áprilisunk van! Hol esik az eső, hol fúj a szél, hol pedig hétágra süt a nap. Mivel jelenleg sajnos a legelső van érvényben, itt az idő egy kis meséhez! Azonban előtte még örömmel jelentem, hogy ma szétküldöm elolvasásra a vázlatot, amelyet kommentálnak majd a kritikusaim. Néhány véleményt majd ti is elolvashattok közülük, hogy lássátok, mit gondolnak a külső szemlélők!

Mariella és Annabella is festenek és rajzolnak, és nem véletlenül ezt a művészeti formát választottam nekik! Kicsi gyerekkorom óta nagyon szeretek rajzolni. Soha nem voltam a legtehetségesebb ceruza és ecsetforgató, mégis szenvedélyesen fűt belülről az alkotni akarás. Amikor egy tiszta fehér papírt, és egy szépen kihegyezett ceruzát látok, azonnal megszáll az ihlet. Az iskolában a tiszta kórház zöld padok és a matematika füzeteim is hasonló érzést váltottak ki belőlem. Aki nem hiszi, látogasson el a fizika terembe, vagy kérje el a még nem elégetett matek füzeteimet!


Nagyon sokat számított e szokás kialakításában a tény, hogy az édesanyám és mindkét nagymamám is rajzolnak, festenek. Akkor dőlt el a rajzolás iránt érzett szerelmem, amikor hat éves kislányként megdicsért a festő nagymamám, mondván, hogy eredetiek a rajzaim. Aztán elkérte a Vitay Georgináról rajzolt képemet, kinagyítatta, befejezte, és bekereteztetve kirakta a festőszobája falára.

Mióta olvasok, azóta rajzolok, így ez a két dolog számomra szervesen összekapcsolódik. Ezt a kettősséget szeretném átadni a regényemben. Ebben a történetben nem a zenén lesz a hangsúly, (amelyet szintén nagyon szeretek) hanem az irodalmon és a festészeten. Amikor megtanultam olvasni, és átrágtam magam egy Jules Verne vagy Karl May regényen, azonnal ceruzát ragadtam és lerajzoltam a szereplőket, vagy térképeket gyártottam az elképzelt tájakról.

Soha nem leszek híres grafikus vagy festő, hiszen nem is ez a művészet igazi lényege. A művészet az önkifejezésre adatott. Arra, hogy azt az alkotó vágyat, amit kivált belőlünk a körülöttünk lévő világ, valahol megosszuk az embertársainkkal. Szeretek alkotni, létrehozni, és a regényem is erre lesz egy bizonyíték!

Moira C. xox