Rendben. Akkor most kérnék egy fél literes, jeges limonádét mentalevelekkel, egy vitorlást az Adriai-tengerre és egy olyan hatalmas szalmakalapot, amilyet a filmekben hordanak az előkelő hölgyek! Ha mindez nem sikerül, akkor tippeket várok, hogy hogyan szabaduljak el a valóságból! Azt hiszem, Martonvásárra kellene utaznom a Beethoven emlékparkba... Jelentkezőket várok, akik eljönnének velem!


Bár hiányzik még napi párszáz óra, büszkén jelentem, hogy befejeztem Eliza és Bálint, a szülők történetét! Persze finomítanom kell még a párbeszédeken és a poénokon, de a gerince megvan a történetnek! Mint már említettem párszor, a Zöld Ház cselekménye több szálon fut. Egyrészt a jelenben játszódik Mariella és Andrej, illetve a körülöttük lévők története, másrészt pedig a múltban játszódó szálban megismerhetjük a szülőket. Olvashatunk a megismerkedésükről, a Nagyival történő konfliktusokról, illetve az eltűnésük körülményei is egyre világosabbá válnak. A két történet akkor fonódik egybe, amikor Mariella megtalálja az addig eltűntnek hitt Elizát és Bálintot.

Tehát visszatérve a tengeri hajós utazásra, azt hiszem lassan megérdemelném. Csak én, a hullámzó víz, a sós illat, és szárazföldön integető bennszülöttek... Ja, azok nem! Mondern világban élünk. Ilyenkor maximum pár csilingelő csecsebecsét áruló afrikai vár a homokban.  Hiányzik a tenger! Sőt kínzóan nagyon hiányzik. Lefogadom, hogy az őseim névlajstromán megtalálhatnánk valami hírhedt kalóz nevét. Ezzel meg is magyarázhatnánk, hogy magyar és városi létemre miért vágyom annyira a tengerre. A tenger a szabadság...én pedig nem tudok úszni.

Moira C. xox