Pár napja megtaláltam a füzetet, amibe az ötleteimet szoktam felírni. Rengeteg történet szinopszisa lapul ezeken a lapokon. Kézzel írt, kacskaringós ötletfoszlányok ezek. Némelyik használható, a többiek sablonosak. Amit most megosztok veletek, az olasz óráim ihlették. Nagyon szeretem az olasz nyelvet, temperamentumot és kultúrát. Ez a történet Árminról szól, aki félig olasz származású és a szülei, a családi hagyományt követve, száműzik egy olíva farmra a nyárra, hogy kicsit kikupálódjon az elkényeztetett kamasz hozzáállásából.

"Késő augusztusi reggel volt, és a napfény álmosan tűzött be a félig lehúzott redőny résein keresztül a szobába. Kintről kiabálás és traktorberregés hallatszódott be, az irodában szüntelen csörgött a telefon, a lovardából valami countryénekes dalát harsogta a rádió. Mintha minden összeesküdött volna, hogy Ármin felébredjen. A konyhából csendes csörömpölés tudatta mindenkivel, hogy a Mamma ismét hódolt a korán kelők érthetetlen szokásainak. Ármin mocorogni kezdett. „Hihetetlen, hogy valaki hajnali hatkor már a kávét pörköli.” – gondolta még félálomban. Morogva kikászálódott az ágyból, és előásta a padlón terpeszkedő kupac ruha legaljáról a zöld pulóverjét. „Minek van itt mindig ilyen rohadt hideg?” – borzongott meg, és kidugta a fejét az ajtón.


Mamma csendesen dudorászott valami régi olasz slágert, és esetlenül ringatta a csípőjét a dallamra. Ármin hangosan csoszogni kezdett, hogy nyilvánvalóvá tegye jelenlétét a konyhában. Mamma tudomást sem vett a dologról. „Nyilvánvaló, hogy teljesen süket a vénlány.” – sóhajtott a fiú, és kiment a kertbe.

Kegyetlenül mérges volt az anyjára, hogy ide küldte a világ végére egy teljes hónapig. Aliz persze csak irigykedve nézte, mondván: „Ember! Olaszországba mész egy hónapra! Ez tiszta királyság!”  Aliz nyilvánvalóan nem tudott az isten háta mögött eldugott csücskéről a toszkán álomutazásnak. Megérkezett, és mit talált? Két düledező kúriát, egy istállót meg huszonhárom hektárnyi olajfa ültetvényt. A tengert még tiszta időben sem lehetett látni. Fogadtatásképpen pedig gyalogolniuk kellett tizenhárom kilométert, mert Papu tragacs terepjárója kidőlt az első emelkedőnél. Hogy a helyzet még rosszabb legyen, Papu a szokásos szótlanságával megkoronázta a másfél órás sétát. „ Elképesztő, hogy pont kifogom az egyetlen olyan olaszt, aki történetesen nem beszél!” – gondolta Ármin, miközben a sporttáskáját húzkodta maga után.

Mamma és Papu csendesen hagyták, hogy azt csináljon, amihez kedve van. Mivel sem internet, sem TV, sem uszoda nem volt az egész környéken az unalom hamar maga alá temette a fiút. Egyetlen tizennyolc éves fiú sem egy ilyen hónapot kíván ajándékul a nagykorúság elérésért. Ármin édesanyja azonban ragaszkodtak a családi hagyományhoz, ami azt tartja, hogy minden felnőtt ifjú térjen vissza az ősei földjére, hogy megismerje a gyökereit. Az olasz családok büszkék a múltjukra. Úgy vélik, hogy nem senki sem tudja úgy felépíteni a jövőjét, hogy nem ismeri azt a helyet, ahonnan származik. „Hiszen honnan tudnád, merre tartasz, ha nem tudod, honnan jössz?”- szokták mondogatni a közhelyes bölcsességet.

Ármin beleszippantott a kora reggeli csípős levegőbe, amiben keveredett a por, a kipréselt olívabogyók, és a lovak szaga. Ármin egy gyors pillantással konstatálta, hogy Papu is már rég talpon van, és éppen egy lovascsapatot fogad az istállóknál. Mamma és Papu pár éve elkezdték az agriturismo előnyeit élvezni. Egyre több vendég jött a tanyára, akik azért fizettek, hogy hajnalban lótrágyát hordjanak és részt vegyenek az izzasztó olívaszüretelésben, amiről emlékképpen hazavihettek egy-egy rusztikusan felcímkézett üveg olívaolajat."

Moira C. xox