A mesék szerelmese vagyok! Bár közel sem értem a Project Egy végéhez, már a Project Kettőn jár az agyam, ami a Mesék Szigeteinek Krónikája lesz. Olyan mesefüzér, ahol a főszereplők a következő mesében mellékszereplőkké válnak. Már ott lapul több történet is a fiókom mélyén. Néhányat a saját életem ihletet, volt amelyik megrendelésre született, és olyan is, amely egy mesekönyvben foglal el néhány lapot. Az alábbi részlet, az egyik díjnyertes mesémből származik. Remélem legalább annyira szeretni fogjátok ti is, mint ahogyan én teszem.

"Egyszer, nem is olyan régen, élt egy mesebeli palotában egy herceg, kit teljes nevén nevezve, Don Maximillian Alberto Stefano Alfredo Walterscottnak hívtak, röviden csak Alfrédnak. Mindene megvolt mit szeme és szája megkívánhatott. Szép termetű, vagyonos ifjúként az égvilágon semmi dolga nem akadt. Naphosszat sürögtek körülötte a kikent kifent szolgák hadai és kiszolgálták minden szeszélyét, így soha a kisujját sem kellett megmozdítania. Napjai nagy részében unatkozott, és sakkleckéket vett, amelyek nem segítettek rajta.

Egyetlen örömét a szépségben lelte, így annak minden formája elnyerte tetszését. Művészi festmény, csillogó gyöngyszem, izmos ló, szép arcú leányzó egyre ment nála. Palotája termeiben felhalmozva porosodtak a pompás fegyvergyűjtemények, francia bútorok, egzotikus hangszerek. Istállójában arabus telivérek toporogtak, kertjeiben pompázatos virágok, érett cukkinik várták, hogy megtekintse őket. Ő azonban nem tudott örülni nekik, és unalmában újabb és újabb darabokkal gazdagította gyűjteményét.

Egy napsütötte délelőtt, a herceg éppen reggelijét költötte el a hatalmas asztala egyik végében, amikor az inasa bejelentette a nagymamáját. Az ifjúnak bizony a torkán akadt az addig még ízletesnek hitt vajas pirítós. Ki nem állhatta a nagymamáját. Minden érvek előtt sűrűn emlegette, hogy a nagymama nem volt egy kifejezett szépség. Valóban, a szeme kicsit fagyos, arca aszott, orra nem az a kis fitos fajta, ezüstös haja félelmetes kontyokba csavarva, és ruhája suhogását még egy jól fejlett denevér is megirigyelhetné. Emellett nem lehet kihagyni a szúrós modorát, mellyel minden alkalmat megragadott, hogy az unokáját csipkedhesse, akár társaságban is. Ezek okán Alfréd igyekezte elkerülni, hogy társas eseményekre, eme cseppet sem kellemetes felmenőjének kísérőjeként érkezzen.

Amikor a nagymama megérkezett az addig szivárványosnak tűnő nap, hirtelen igen borongóssá vált a herceg számára. A félelmetes ős, aszott kezét csókra nyújtva üdvözölte a „drága Alfit”, majd letelepedett az asztal másik végébe. Az ifjú herceg először oda sem mert nézni, de végül megemberelte magát és félszemmel odapislantott a boldogan falatozó nagyira.

-    Mit akarhat?- elmélkedett borongva Alfréd, miközben a mesterien tálalt szalonnástojást próbálta letömködni torkán. – És mi szél hozta erre kedves nagymama?- kérdezte még mindig fél szemmel vizslatva a nagyit.

-    Nos, igazából hoztam neked egy ajándékot- válaszolt a rémes rokon.

-    Igen? És… és milyet?- csillant fel a herceg szeme a válasz hallatán.

-    Olyat, amiért keményen meg kell dolgoznod, ahhoz, hogy szépnek találd- törölte meg száját a nagymama.

-    Dolgoznom? Keményen? Nekem? De nagymama!- háborodott fel Alfréd.

-    Ha a szépen manikűrözött kezed nem törik le a sakkozástól és a semmittevéstől, ettől sem fog- mosolyodott el a nagyi, kivillantva szürkés fogsorát- Inkább a most ráncosra unatkozott, sárgás arcocskád, piros rózsás lesz. Persze lehet, hogy a parfümfújkálás helyett, esténként meg kell majd fürdened, de ez nem nagy áldozat egy szépséges ajándék megszerzéséért, igaz?- emelkedett fel az asztaltól, és korát meghazudtoló fürgeséggel, huncutul mosolyogva távozott a teremből.

-    Vén csoroszlya! Még hogy parfümfújkálás, ezt meg honnan tudja?-pukkadozott mérgében a tunya herceg, de nem sokáig mivel megérkezett a sakktanár, hogy egy újabb feledhetetlenül izgalmas csatával tegye emlékezetessé Alfréd napját. „Ide lépjen kérem a lóval, oda a királynővel, amoda a paraszttal.” Sakk, matt, és visszavágó. Érdekes módon mindig a herceg kívánt visszavágni, és egy idő után érzéketlenné vált a rengeteg háborús halott iránt. Lerombolt bástya ide vagy oda, a király még él! Vagyis élt… Visszavágó!"

Moira C. xox