Amikor minden fenekestül felfordul, és csupán a legbiztosabb pontokba kapaszkodhatsz. Amikor a világ eszeveszetten elkezd forogni veled, és olyan ajtókon léphetsz be, amelyekről csak álmodtál. Amikor röpködnek a nevek, a poénok és az anekdoták, és te csak kapkodod a fejed. Igaz volna? Mert ha igaz, akkor sokkal több van itt, mint amennyit láttam a rövidke életem során. Több lehetőség, több esély, több pofára esés és több felszabadító szeretet. És ha igaz, akkor tudnotok kell: ez még mindig csak a kezdet...

Pár napja egy barátom javasolta, hogy írjam le egy reggeli jelenetben, hogy milyen lesz az életem tíz év múlva. Már majdnem végeztem is az írással, amikor belémhasított a felismerés: Most komolyan ilyennek szeretném az életemet? Saját ház, szerető férj, gyerek, napsütés és illatozó kert a konyha franciaablakán túl. Elhatároztam, hogy megkeresem a tinikoromban írt hasonló novelláimat. Régebben gyakran leírtam és lerajzoltam a jövőbeli életemet. Talán így próbáltam tudatosítani a céljaimat magamban.

Pár novella után kiderült, hogy a főbb dolgok most is egyeznek. Akkoriban is írással szerettem volna foglalkozni, az árvaházam ötlete is megjelenik minden írásomban. Azonban egy fontos dolog gyökeresen megváltozott az évek során; a kalandvágy, a kockáztatás, a merészség határozottan megfakultak bennem. Mostanában inkább a biztonság érdekel, a beszámíthatóság, az előre látható dolgok. A régi terveim még ott csücsülnek ugyan az "Álom-polcon", de a Valóságban már régen nem vagyok olyan vállalkozó szellemű, hogy meg is valósítsam őket. Azonban e felismerés után, tudom már, hogy milyen dolgokon kell változtatnom.

Tehát valójában milyen lesz tíz év múlva az életem? Fogalmam sincs! Addigra szeretném beutazni a fél világot, kiadni pár könyvet és elindítani az árvaházamat Magyarországon. Szeretnék meséket hallani és elraktározni őket, hogy nagymama koromban legyen mivel szórakoztatni a temérdek unokámat. Szeretnék fiataloknak segíteni, lehetőségeket adni nekik. Szeretnék kalandozni és soha nem megöregedni. Szeretnék egy pékségben dolgozni Olaszországban, aztán hazatérni az ősi, nemzeti receptekkel. Mindenhová vinni egy gyűrött noteszt és ceruzacsonkot, rajzolni és énekelni. Szeretnék néha meggondolatlanul cselekedni, és hangosan bevallani, hogy egy veszett romantikus vagyok, és nem szégyellem. Élni szeretnék, élvezni mindazt, amit kaptam a Teremtőtől. Ne aggódjatok nem a hedonizmus bugyraira vágyom, csupán megvalósítani és átélni a tinikoromban lekörmölt novelláimat. Ugyanis ijesztő belegondolni, de mindez csak rajtam áll. Kilépek-e, vagy megöregszem mielőtt élhettem volna?

Moira C. xox