Összegyűjtöttem, végiggondoltam, kiveséztem és művészien tálalom: Furcsaságok Angliában.

Minden egyes mosdókagylóba két csapból folyik a víz. Az egyik olyan tűzforró, hogy garantáltan leégeti a kezét, aki meggondolatlanul aládugja. A másik pedig, jéghideg és lefagyasztja még az ember csontját is. A megoldásra még nem teljesen jöttem rá, de azt megállapítottam, hogy az angolok furcsa szerzetek. A mosogatáshoz egy lavórt használnak, és abban mosogatnak. Se nem folyóvíz, sem állóvíz. Lavór. Örök rejtély.

Nincsen rántotthús. Sem zsemlemorzsa. Kloffolót pedig az égvilágon még senki nem látott itt. Az egyetlen rántotthúsra hasonlító holmi, a gyerekeknek szánt dinó falatkák voltak, szóval a mai ebédemben visszautazom a nem létező ovis emlékeimbe. A pirospaprika  és a vegeta hiányára felkészültem lelkileg, de arra nem, hogy nem ismerem fel a legalapvetőbb élelmiszereket sem, mint cukor vagy liszt. Körülbelül fél órámba és egy segítőkész, (ámde a lábamat pofátlanul stírölő) árufeltöltő fiú segítségébe tellett, amíg megtaláltam őket.

Nincsen lila Airwaves rágógumi! De komolyan, minden színű és ízesítésű van, kivéve a kedvencemet! Alig várom, hogy hazautazzak Magyarországra és felvásároljam az összes trafik, összes lila Airwaves készletét. Bár vitathatatlanul Angliában élek, sehol nem találtam teázót, sem tea üzletet. Lehetséges, hogy a Vörös Oroszlán és a Mozaik teljességgel magyar specialitások lennének? Ellenben továbbra is elbűvölnek a pubok, amelyek meglepő változatossággal, de mindig szigorúan faborítással várják az enni és inni vágyókat.

A fürdőszobában is szőnyeg van, sőt az egész házat szőnyegpadló borítja, amitől minden háznak jellegzetes brit-szaga van. A klasszikus angol házak keskenyek, téglából épültek, lépcső vezet fel az emeletre és egy kiugró ablak néz az utcára, ahol minden járókelő beláthat. A konnektorok külön földelnek, és külön is le lehet kapcsolni őket... (illetve fel, mivel minden kapcsolót felfelé kell lekapcsolni).

A magyar, ropogós fehérkenyér itt álom. Az amerikai, kocka, szeletelt édeskés féle azonban minden kiszerelésben, formában és ízesítésben megtalálható.

Olyan köd van, hogy az orrodig sem látsz. Egy nagy fehér felhő, amiből zuhog az eső, az esőt pedig fújja a szél. Egy pillanat alatt el lehet képzelni a tengeri viharokat a háttérben. Zúgó orkán, edzett, srága esőkabátba burkolt tengerimedvék, ahogyan a hajókorlátba kapaszkodva küzdenek az elemekkel.

Angliában más az illata a levegőnek. A felhőknek is más alakja van. Az eső továbbra is ezer formában esik, és nem érzek szmogot. Kitisztult a tüdőm, amelyet egyrészt a tengeri levegőnek, másrészt a szórakozóhelyekről kitiltott cigarettáknak köszönhetek. Sheffield én így szeretlek.

Vadvirágos mező van az útmentén, ahogy a villamos felé haladok. Pipacsok, kék, fehér, sárga virágok, amelyek még ilyen fagyott hidegben is vidáman nyílnak. Lenyűgöző kötött pulóver választék van az üzletekben, és nem tudom merre nézzek. Felkészülnek a hidegre, a kabátok végre nem papírvékonyak és a csizmák sem áznak be. De, amit mégjobban élvezek, hogy itt senki nem néz hülyének, ha gumicsizmát hordasz.

Van sütőporos liszt, amit még mindig nem mertem kipróbálni. Sütőporos liszt? Mintha az ember nem tudná magának összekeverni a sütőport meg a lisztet. A chipsek mind kicsi kiszerelésűek, és van ecet ízesítésű. Ecet...undorító. Végezetül pedig, minden süteményt leöntenek tejszínnel. De még a gyümölcssalátát is. A sajttorta tejszínnel nagyon furcsa...és a citromtorta egyenesen beteg.

Évekig sorolhatnám még a furcsaságokat, de ma ennyire futotta. Anglia még mindig lenyűgöz, elvarázsol és egyetlen percre sem bántam meg, hogy itt kötöttem ki. Öltözzetek melegen, és legyen szép napotok!

Moira C. xox