Ökölbe szorított kézzel, vörösödő arccal és összevont szemöldökkel elsietek a színtérről. Meggyilkoltál bennem valamit és egy undorral terhes fájdalom rántja össze a gyomrom. Elvetted, amit nem adtam neked, mert úgy gondoltad a tiéd lehet. De most visszafordulok és a szemedbe mondom, hogy "Eddig és ne tovább! Ne merj mégegyszer hozzám érni!". Aztán csak a dühtől megfeszülő hátam látod. A derekamat, amelyet végigsimítottál, a vállamra hulló hajamat és a csipőt, amely soha nem lesz a tiéd.

Azt gondolod, hogy ez természetes. A nő arra született, hogy megszerezd. Ez csak játék, amit nem kell komolyan venni. Egy apró lépés, egy érintés, ami a kényelmedet szolgálja. Ha pedig elutasítanak, a világod lényege omlik össze. A világ, amely arra épül, hogy minden a tiéd, amíg használni akarod.

Néha untatsz csupán, mert átlátszó vagy. Máskor sajnállak, mert látom a növekvő szeretetéhséget a szemeidben. Van, amikor visszataszító vagy, mert a lelked sötétjéből próbálsz rámragasztani valamit. Néhányszor a barátom vagy, így nem szólok. Aztán félni kezdek tőled, mert a legapróbb lélegzeted is gonosz. Egy valami azonban mindig ott lüktet legbelül: Lopni jöttél. Elvenni, amit félve őrzök.

Csak nevetsz rajtam: "Kislány, miért csinálsz ekkora ügyet a dologból?" Kompromisszumot kérsz, és minden egyes alkalommal elkoptatod a küszöböt, ahol annak az Egyetlen Egynek szabadna csak belépnie. Hétköznapi látogatások ezek. Elkapod a kezem, vagy a fülembe súgsz. Elvárod a csillogó szemeket és azt a félmosolyt, amitől megremegnek a térdeid. Hozzászoktál, hogy a nők szélesebb határokat húztak, és izgalmas ha valami nem lehet a tiéd. Látod a tiszta szemeket és kellenek neked. Hogy megszerezd és elvedd a fényüket. Egyetlen érintés, egy zsúfolt teremben. Végigsimítottad a derekam és én undorodom tőled...

Moira C. xox