Hatalmas építkezésbe fogtam. Mesevárat építek! Hintókat és királylányokat, szivárványt, tűzijátékot és fagylaltot. Tudjátok mi a jó a fagylaltban? Mindig azt mondogatták gyerekkorunkban, hogy csak keveset, csak lassan és csak ebéd után. Aztán felnőttünk és bármikor ehetünk fagylaltot. Télen-nyáron, akár reggelire is. És így talán csak mégnagyobb gyerekek leszünk felnőttkorunkra.

Tehát mesevárat építettem homokból. Letérdeltem a fövenyre és órákig lapátoltam a nedves sarat. Árkokat vájtam ki és hagytam, hogy a sós tengervíz elárassza őket. Alagutakat fúrtam és tornyokat emeltem fel. A vár lemélyére pedig elástam egy dobozt. Kacatos doboznak hívhatnánk, telis tele gombokkal, üveggolyókkal és kislányos butaságokkal. Azonban ez a doboz más kacatokat őriz. A női lét esszenciáját, amely olyannyira érthetetlen, hogy sokszor én magam is széttárt karokkal állok előtte.

A dobozban temérdek érzés kavarog. Eltemetettek éppen úgy, mint frissek és fájók. Vannak ott képek, egy apró tükör is. Emlékek, kedvességek. Vannak benne mondatok, tekintetek, történetek, innen-onnan összecsipegetett érdekességek. Aztán ott vannak a sötétlila ellentmondások. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy egy ilyen apró doboz, hogyan tud elnyelni ennyi eltérő mondatot. Felmerülhet az a kérdés is, hogy vajon melyik igaz és melyik nem?

Azt tanították nekem, hogy mesevárba ne temessek dobozokat. Túlzottan értékes a tartalmuk és egyszer még megbánom. Ezek a tanítók semmit sem tartanak meg, hanem egy gúnyos mosollyal és sok csokoládéval kidobják őket az ablakon. A fontosabbakat fényképalbumban őrzik. Én azonban szertartásosan építek tornyokat és fúrok alagutakat. Méltó házat építek a kacatos dobozomnak. Talán ettől tartotok erősnek, vagy pontosan ezért vagyok olyan nagyon gyenge. Mélyen vannak, mélyen duruzsolnak, mélyen emlékeznek, a felszínen pedig eltakarja őket az álombaillő mesevár...

Moira C. xox