Esőre vágyom és egy csokor orgonára. Hónapok óta nem éreztem az orgona illatát. A kertünk végében, egy furcsa kerítés áthelyezési ügy folytán gazdagodtunk egy orgonabokorral. Egy egész bokorral, amiről nagy boldogan lemetszettük a hatalmas, illatozó virágokat, hogy a konyhaasztalon díszelegjenek. A másik virág, amire vágyom a pünkösdi rózsa. A hajamba tűzve, mint egy természet alkotta korona. Amit jelenleg kapok, azok a nárciszok. Mindenhol felbukkannak, kicsik és nagyok, de mindig élénk sárgák és illatosak. Szeretem a tavaszt.

Három dolgot fedeztem fel a szokásos és véget nem érő agyalásom közepette. Az első, hogy szeretek enni. A munkahelyemen nagyon megszerettek a szakácsok, mivel komolyan minden főztjüket boldogan megeszem. Meglehet, hogy ez csak a csóró diáklét eredménye. Ezt remélhetőleg ők nem veszik majd észre és mindig sütnek nekem egy ráadás croissant-ot reggelire.

A második, hogy képtelen vagyok bármi mellett is hosszabb ideig kitartani. A blog írás terápiás hatással van rám. Ezen kívül egy kézen meg tudnám számolni, hogy mit élvezek hosszú ideig, anélkül, hogy baromira megunnám és le akarnám váltani. Csak azért fohászkodom minden este, hogy a férjemet ne akarjam majd lecserélni. Jelenleg rámutathatnátok majdnem bármire és azonnal szívesen kicsernélném valami másra. Nem azért mert rossz, hanem mert már hozzászoktam.

A harmadik és egyben utolsó, hogy őrült módon próbálok megjavítani embereket, ami folyamatosan fájdalmas helyzetekbe sodor. Ahhoz, hogy egy emberen segíteni lehessen, vagy meg kell nyílni teljesen és minden beleadni, vagy távolságtartóan és professzionálisan hozzáállni. Az előbbi hatásosabb lehet, a második pedig biztonságosabb. Én határozottan az előbbi eset vagyok és az is maradok. Tehát ide a kicsorbult oldalú emberekkel, én mindig találok magamban elég érzést, hogy megpróbáljam megjavítani azt, amit nem nekem kellene.

Végezetül pedig felfedeztem még egy ráadást is. Egy furcsa illatot magam körül. Felnőtt illatot. Felelősség meg aggódás illatot. Poros és szürke. Szeretne biztonságban tartani és valami szabályozható kategóriába sorolni. Néha engedek a kísértésnek és jólnevelt felnőttnek látom magam. Aztán dörömbölni kezdenek az álmaim odabent és figyelmeztetnek, hogy én soha nem akartam felnőni. Sem kategóriára, sem jólneveltségre nem vágyom. A kiskosztümöt is ugyanúgy megunnám, mint a pénzt vagy a sikert. Nekem szabadság kell és illatok és kalandok, amelyektől megijedek. Továbbra is naivan toporzékolok és elhiszem, hogy lehetséges leélni egy álmot. Néha azért kicsit kifulladok, és meginogva a biztonságos útra tévedek, mert az könnyebb és elfogadottabb...

Moira C. xox