Hosszú ujjaid vannak és fényesre lakkozott körmeid. A fehér kis holdacskák rendezetten ülnek az ujjaidon. Összecsippented az anyagot, amelyből összevarrtak és kihúzol belőlem egy szálat. Hosszú, fényes, színes szál. Aztán az ujjaidat morzsolgatva egy újabbért nyúlsz. Közben dúdolgatsz valami régen elfeledett, ősi altatódalt a hernyóról, aki pillangóvá válik. Egy pillanatra megállsz és végigmérsz, aztán idesúgod, hogy változnom kell. Hiába gondolom, hogy a tökéletességre kell törekednem, téged a metamorfózisom érdekel.


Az egyik kihúzott szálra felcsipeszelsz egy csomó családi fényképet és a karcsú ujjaddal nemet intesz. A másikon annak a sok fiúnak az arca van, akikről azt hittem szeretni fognak majd. A harmadikra az iskolai barátaim, ellenségeim és az ellenőrzőim kerülnek. A negyedikre minden, amiben tehetségesnek tartom magam. A következőn az anyagi bizonságom, az azt követőn a nemzeti identitásom lóg. Te pedig nem állsz meg, csak húzod ki az alkotóelemeimet és néha csendesen rámnézel.

Én összegörnyedek, ahogyan elhagynak a számomra értékes dolgok. Hirtelen üresnek és értéktelennek érzem magam, de te nem állsz meg. Érzem, ahogyan csak egy váz maradok. Egy csinosra sminkelt, üres arc. A szemembe nézve, fürkészel, kutakodsz, mintha keresnél bennük valamit. Nem érzem, hogy kegyetlen lennél, bár nagyon fáj. Kíváncsi vagyok, hogy miért veszel el tőlem mindent. De te csak egyre dúdolod azt az altatódalt.

Aztán valami melegséget érzek magam körül és hirtelen átjárja a végtagjaimat a zene és a színek. Mint egy forgó karnevál betöltenek az ízek, illatok, gondolatok és érzések. Rámlehelsz és beleborzongok az örömbe, ami teljesen betölti az üres testemet. Azt mondod, hogy bízzak benned és szabad leszek, én pedig hiszek neked. Az altatódal lassú dallamára elvagdosod a szálakat és táncra kérsz. Egy gyönyörű táncot járunk mi ketten és megértem, hogy mennyire szeretsz. Velem ünnepled, hogy az ősi terv szerint hernyóból pillangóvá lettem.

Moira C. xox