Karonöltve sétálgatnak, susmorognak, mint a bakfis lányok. Pletykálnak, döntenek a fejed felett. Időtlen időzítés, amelyben veled játszanak, mint valami lélegző játéklabdával. A Múlt, a Jelen és a Jövő. Három szeszélyes lányka, akik hol összevesznek, hol összefonódnak. Néha puszilkodnak, máskor igyekszenek tudomást sem venni egymásról. A Múlt manipulatív. Próbálja az akaratával befolyásolni a Jelent és  Jövőt. A Jelen bizonytalan és egyfolytában a Jövőre néz, hátha az jobban tudja mit kell tenni. Semmi önállóságot nem akar kivívni magának, mintha az szégyelleni való lenne. A Jövő rátarti, mert státuszából fakadóan ő a legizgalmasabb. Kifürkészhetetlen, megfejthetetlen, aztán gyorsan beleolvad a nehézkesen hömpölygő Jelenbe.

Néha kívánom, hogy mindhárom lányka a barátnőm lenne. A javamat keresnék, de nem teszik. Terelgetnek, döntést hoznak, toporzékolásra hívnak. Kiabálni szeretném, hogy "Most akarom, most, most! Tudni akarom! Mindent tudni akarok!" Hiába ugrándozok, mint egy hisztériás kisgyerek. A három gráciának időre van szüksége.


Most a Jelennel kell jó barátságot kötnöm. A Múltnak pedig megbocsátanom. A Jövőben bíznom kellene. Nem sikerül. Annyira félek tőle, mint kislány koromban a nyolcadikosoktól az általánosban. Minden a kezében van. A könnyeim, a boldogságom, a terveim. Apránként lefejthetek egy-egy üveggömböt, amelyben homályosan megcsillan a jövőm, de alapjában mégis féltékenyen őrzi tudását.

Cigánylányok ők, a Múlt, a Jelen és a Jövő. Cigányúton táncolnak jobbra, balra. Pörögnek, amíg bele nem szédülsz. Színek villannak fel a szemed előtt, hallod a bokájukra erősített csörgők hangját. Megsuhintja az arcod az éjfekete hajuk, és szinte harapni tudnád a nedves földdel keveredő gyógyfüvek illatát magad körül.

A Jövő a legcsintalanabb mind közül. Nagyon flörtölős és a válláról minduntalan lecsúszik a blúza. Körbejár, mint a fekete macskák, majd a csípőjét rázva suttogja a füledbe, hogy mindent tud. Add neki a lelked, merülj álomba, hagyd el a Jelent és megbabonázva kövesd, hogy kártyáit vetve megolvassa a jövődet. Gyilkos a Jövő, mert az álmod olyan mély lesz, hogy az álmaid soha nem válnak valóra. Türelmetlen leszel, majd lelkes, aztán visszaesel és örök álomra szenderülsz.

A Múlt félénk, szégyenlős. Túl sok mindent látott már. Kicsit teltebb alakú a többieknél, és anyai óvó szeretettel próbálna megfojtani. Okítana, lefogna, elvenné előled a levegőt. Annyira félt, hogy nem engedne ki a napvilágra. Sötétben tart, apróra vágja a vacsorádat és minden reggelre kimossa és összehajtja az alsóneműdet. A Múlt olyan mint a szirének, és édesbús énekével visszatart. Szénfekete a pupillája, szélesre tágulva hívogat, ölébe húz, simogatja a hajad.

A Jelen, a jelen. Micsoda bizonytalanság! Emberek, ki ismeri a Jelent? Hogyan is érthetnénk? A legjobb szerető. Micsoda szenvedély, micsoda érzések. Hatalmas fájdalmat okoz, összezavar, ő maga sem tudja mit akar. Örökké másokra néz, mintha azok tudnák merre kellene tartania. Sem jósolni nem tud, de bölcsessége sincs. Él, lélegzik, szeret, lépdel az ismeretlenbe. A Jelen a bátor, a legbátrabb felfedező. Valahol neki van a legnagyobb hite is. Ő hajtja a legszilajabb lovakat a szakadéknak, és alkudozik a piacon árulókkal. A hajába vöröses szálak vegyülnek, és piros topánt hord. Gondolhatod, hogy kiismerted minden porcikáját, annyi éjjelt töltöttél vele, de hatalmasat tévedsz. Mekkorát tévedsz...

Ó ti cigánylányok, miért játszotok velem? Mikor halkul el a zene, hogy értsem a suttogásotok? Mikor hagyjátok abba a táncot, hogy átkaroljalak titeket? Mikor vontok be a pletykálásba, hogy én is nevessek a vicceiteken? Ó ti lányok, cigánylányok, bárcsak ismerném a szíveteket. Bárcsak megbízhatnék bennetek...


Moira C. xox