• "Nem vagyok erős"-suttogtam.
  • "Kiabálj!"
  • "Nem vagyok erős!"- mondtam ki rekedten.
  • "Hangosabban!"
  • "Nem vagyok erős!"-rázkódott meg a vállam.
  • "Határozottabban!"
  • "NEM VAGYOK ERŐS!"- ordítottam kétségbeesetten. - "Nem vagyok erős! Nem vagyok erős! Nem vagyok erős!"- kezdtem el ismételgetni. Szinte hisztérikus magasságokba váltott át a hangom.
  • "Jól van. Ezzel már lehet valamit kezdeni..."

Kiittam a poharat. Az alján ott vigyorog egy idétlen fej, ami gratulál. "The End"-mondja a szájából kiálló buborék. "Nagyon nehéz lehet eljutni ennek a pohárnak az aljáig"-gondolom elmélázva. Alapból nem szeretek inni. Mármint nem csak alkoholt. Sem vizet, sem gyümölcslevet. Talán kávét...de ez most nem ide tartozik. Ezt a poharat azonban kiittam fenékig. Szívem szerint most odavágnám a földhöz.

Egész előző este szédültem, mintha egy viharos tengeren hajókáznék álmomban. Reggel sehol nem találtam a lakáskulcsot, ellenben az esernyőmet otthonhagytam. Mondanom sem kell, hogy egész nap esett... Az az ostoba pohár pedig mintha csak rám várt volna a pulton. Biztos vagyok benne, hogyha a poharak kacsintani tudnának, ez kacsintott volna. Flörtölősen, mint egy kezdő tinilány. Igazából nem is pohár volt, hanem fületlen bögre. Nem tudom, hogy ez érdekes-e a történet szempontjából.

Most szemezek az alján lévő idétlen fejjel és mintha valaki felcsavarta volna a pulzusomat. Valótlanul ver a szívem és érzem, ahogyan kipirul az arcom. "The End"- lüktet a fejemben a két szó. Vége van...de minek? Hirtelen a semmiből a fejemre esik egy földrög. Aztán még egy, és még egy. Záporoznak a föld darabok a semmiből. Nedves, elhaló növényekkel teli humusz ez, ami egyre jobban beterít. Az egyik rög beleesett a pohárba. "Eltemetnek"- fut át az agyamon. Erre a föld helyett olaj cseppek esnek az arcomra, átáztatva a hajamat, lefolyva az szemöldökömön és a pilláimon. Finom az illata, mintha kozmetikum lenne. Nagyon drága kozmetikum... Mire feleszmélnék, az olaj helyett tűzcsomók hullanak rám és meggyújtják az átázott ruháimat. Hirtelen az egész testem lángol, a hajam is tűzben ég, de nem érzek fájdalmat. "Én lettem az élő, égő csipkebokor"-gondolom tréfásan, és magam elé tartom a lángoló kezem. Valószínűtlen az egész...

Amikor kiittam a poharat, nem volt mellette kacsaringós tintával írt üzenet, mint Alice-nél. Fogalmam sem volt róla, hogy annyi arc vesz majd körül. Rengeteg emlék, annyi kimondott szó. Senki nem figyelmeztetett, hogy önmagamat kell néznem majd a mozivásznon, ahogyan egy rosszabb argentín szappanoperához hasonlóan végigdrámázom az életemet. Nem említették, hogy látom majd magamat, ahogyan kőfalakat emelek magam köré, vagy ahogyan később, egy hideg mosollyal lelökök embereket a mélységbe róla. Ha tudtam volna, hogy ennyire szeretem önmagamat! Hogy titkon a tükörképemmel alszom, hogy felvértezem magam, mert védekezni akarok a körülöttem lévő elvárásokkal szemben. Ha tudtam volna...

Akkor elkerülöm azt a poharat.

De kiittam. Most meg ott vigyorog az az idétlen fej.

"Nem vagyok erős..."-zokogok a térdemre hullva. "Nem vagyok erős..."- emelem fel a kezeimet. "Nem vagyok erős"- ismételgetem a fejemet lehajtva. - "Te vagy, aki erőssé teszel. Te vagy, aki megtisztítasz. Tőled várhatok csak megbocsátást." Kihez futhatnék, hogy elbújjak előled? A legsötétebb mélység sem takarja el tökéletlenségem. A legtisztább magasság sem tisztíthatja meg a bűnöm. Hogyan felelhetnék meg neked, amikor még a léc alatt sem tudok átbújni? Elég volt...tiéd a kontroll! Te vagy az úr mindenben. Csak vidd el azt a poharat, hogy ne lássam a végem. Nem akarom látni, hogy mennyi hibát halmoztam már fel. Vidd el az egészet, hogy újrakezdhessem! Veled, akarok élni. Veled akarok lélegezni. Napfelkeltétől napnyugtáig téged akarlak magam mellett tudni." "Nem vagyok erős..."- suttogom elhaló hangon.

"Jól van...Ezzel már lehet valamit kezdeni." - nézel rám büszkén, és darabokra töröd a poharat...




Moira C. xox