Szóval kisütött a nap, amiről úgy körülbelül egy hónapja álmodozom. Süt a nap, én pedig betegen gubbasztok a szobámban, önsajnálom magam és nyálas romantikus filmeket nézek. Az egész listámat végignéztem, amire eddig soha nem volt időm. Megettem valami eszméletlen mennyiségű csokoládét is, a tea minden változatát kipróbáltam, de ugyanúgy köhögök. Az önsajnálatomban viszont olyan mélyen sikerült elmerülnöm, hogy tegnap a fürdőkádban hangosan kiröhögtem magamat. Ne aggódjatok, őrülten is írom majd a blogot. Aztán majd felfedez valami észveszejtő kritikus, aki az őrületem termékeit őstehetségnek és meg nem értett zseninek titulálja és gazdagon halok meg harminc macskával meg egy spanyolul hadováló bejárónővel. Szóval olvassatok, mert elkezdődtek a kádban hangosan, egyedül röhögős pillanataim.

Igazából itt az ideje, hogy belenézz a görbe tükörbe. Igen te! Annyira tökélyre fejlesztetted az áldozat szerepet, hogy elég a tükörbe pillantanod és már mázolódik a szemfestéked. Az iszonyú életed eredményeképpen otthon ülsz, sorra veszed a rengeteg sorscsapást, ami ért, eszel vagy éppen, hogy nem eszel, meg tervezed a soha be nem következő fogyókúrákat. Kislányom, velem is szórakozott a pasi. A szülinapomon egyedül ültem egy üveg Roséval a lakásomban, mert ő focizni ment. Nehogy azt hidd, hogy én nem késtem le a határidőket a suliban. Két bosszantóan rövid cikket két hónapja képtelen vagyok leadni. (De, ha egyszerűen csak százhúsz szó...nem érdemes belekezdeni sem!) Itt tényleg egyfolytában esik az a szörnyeteg eső. Bár a fű tényleg zöldebb...És, amikor azt hiszed nincs lejjebb, kiderül, hogy az angol fiúk tényleg nem mosnak kezet!

Micsoda élvezet bezárkózni a szobádba, mi? Vádolni a világot, mert unalmas az életed. Mert tényleg baromi unalmas. Ha a szupermarketbe megejtett fél órás sétáért már rendesen felöltözöl, az jelent valamit. Meg az is, ha a munkahelyeden kezded otthon érezni magad, és felteszed a lábad a mosogatógépre. (Én ezt nem próbáltam, mert ott rúgnának ki, és tele vagyok számlákkal.) Apropó, itt is dolgozni kell, és nem hogy a kerítés nincs kolbászból, de rendes kolbászt sem találni. Amikor barátokat keresel, akkor valójában csak arcok kellenek, akiknek panaszkodhatsz a borzasztó életedről. Aztán, amikor a tévében feljönnek az afrikai kisgyerekes reklámok hümmögsz egyet, hogy hát azért mégsem olyan rossz az életed. Végülis már unod a csirkemellet??!

Kezdesz magadra ismerni? Ne aggódj, nem rólad beszélek. Neked tényleg kétségbeejtő a sorsod, hogy a harminc felsőd egyike sem illik a nadrágod színéhez. Ohh, hogy nem néz rád senki? Vagy éppen, hogy már megint rád nézett? Meg mert hívni egy italra a szemtelen? Évek óta nem veszi észre, hogy létezel? Próbáltad már a feministát meg a gyengét is? Tökéletesen meggyőzted magad, hogy fiúk nélkül is áll a világ? Mi van? Én tényleg nem rólad beszélek! Szakadj már ki önmagadból! Annyira elfoglaltad magad az életed félresiklásának logisztikai megszervezésével, hogy elfelejtettél élni, hogy legyen mit kisiklatnod. Ha nagyon modern akarnék lenni, azt mondanám: "Epic FAIL."

Azt hiszed csak te vagy abban a sötét, mély, nyirkos gödörben? Nem hallod a többi vinnyogó kiscsajt, aki inkább Ryan Gosling kockáit számolja, minthogy szembenézzen önmagával? Csajok kisütött a nap! Újra életre kel a természet. Most van lehetőségetek kitörni a téli morcos-maci szerepéből és visszaváltani a szupernő önmagatokba. A barátnők mindig pletykálnak majd a hátad mögött, már a nagymamáink idejében is voltak szemét pasik, pénzed nem lesz több attól, hogy otthon ülsz, meg barátod sem. Tessék visszaszállni a vonatra, beizzítani a szenet és olyan gőzcsíkot hagyni magatok után, hogy az egész vadnyugat megemlegesse. Te nem lábtörlő vagy, tehát ne kezeld úgy magad. Sem pedig dac-érmékkel megtöltött kövér malacpersely, tehát tessék újra elengedni. Ha azt hiszed, hogy nincs ennél rosszabb, hidd el nekem, hogy van. Na és? Az is visítva elrohan előled, ha végre visszahúzod a magassarkúdat.

Ha megtanultál a görbe tükörbe nézve hangosan röhögni, már ráléptél a helyes útra! Előre lányok! Tavasz van! Uff.

Moira C. xox