Mint tudjátok, lassan két éve a nyakamba vettem a világot, átrepültem "A Szigetországba". Akiben felmerült a kérdés, hogy  tényleg olyan-e egy angol egyetemista élete, mint a filmekben, most válaszra találhat. Az angliai tartózkodásom során kétségkívül találkoztam jópár furcsasággal, amelynek az esszenciáját most megosztom veletek.

Az angolok nemes egyszerűséggel a "kontinensnek" hívják Európát, magukat határozottan elhatárolva a németek, franciák, kelet-európaiak és egyéb ismeretlen bennszülöttek fajtáitól. Az angol egyetemisták nem hordanak egyenruhát, ellenben tényleg megy az ocsmány pulcsik, szép pulcsik, kötött pulcsik, szőrös pulcsik, lyukacsos pulcsik, poszt-szovjet pulcsik és egyéb pulcsik divatja. Az előadások többnyire érdekesek, és a világon elismert szaktekintélyek osztják az észt, a magyar megalszik-a-tej-a-szájában professzorok helyett. Az angolok minden körülmények között képesek teát inni. Természetesen tejjel. Ellenben, ne is álmodjatok komoly tea kultúráról. A budapesti Mozaik itt kuriózumnak számítana, és a "Teázás Őshona" elbújna a jelenlétében.

Az angolok sorban állnak! Ha kitör az Apokalipszis, akkor is szépen felsorakozva várakoznak majd a buszra, szabad kasszára, pubban lévő kiszolgálóra... Örömmel nyugtáztam ma is, hogy a cukor, kávé, tea, gyümölcs általában Fair Trade, minden különösebb probléma nélkül. Az angol divatguruk vagyonokat kifizetnek a nagypapád kommunista, kinyúlt melegítő felsőjéért. Meg a nagyid karton ruháiért is...

Hiába tanították az angol órádon, hogy az étkezések "breakfast, lunch és dinner", mert az itteniek lazán "tea'-nek, vagy "dinner"-nek hívják az ebédet. A gimis angoloddal amúgy is fel kell kötnöd a gatyádat, ha az itteni tájszólásokat meg szeretnéd érteni. Bizonyos régiókban saját nyelvük van az ottaniaknak, külön számnevekkel, melléknevekkel és kiejthetetlen mássalhangzókkal. Az egy főre eső kastélyok száma pedig meglepően nagy.

Nem hazudtak, akik azt állították, hogy itt mindig esik. Annyira hozzászokik az ember egy idő után, hogy ki sem nyitja már az esernyőt. Az angol egyetemisták nagyobbik fele soha nem hallott még a Kis Hercegről, Marquez-ről, vagy általában akármilyen íróról, európai filmről és színészről. Itt égő, ha olvasol. Meg az is, ha olyan "művész filmekkel" mérgezed magad, mint a "Csokoládé". Az igaz, hogy az itteni fiúk jobban öltözöttek, és a fodrászukkal is gyakrabban randevúznak, de nem engednek előre az ajtóban, avagy semmilyen udvariasságot nem engednek meg maguknak. Szerintük a lányok ezen megsértődnének a mai "egyenlő" világunkban, szóval kényelmesen elfelejtettek viselkedni. Ezen csámcsogjatok, amikor a magyar fiúkat szidjátok!

Itt a kínai drága kajának számít, gyrost pedig csak részegen hajlandóak enni. Apropó, az egyetemistáktól zeng a város esténként, ahogyan a lányok hangosan trappolnak a magassarkújukban, a fiúk pedig ordibálva hergelik egymást az esti partira. Ennyi üvöltözéssel én még életemben nem találkoztam, mint itt. Meglepő, de a filmbeli "How do you do?" kérdést kicsit modernebb verzióban ("Y'alright?") továbbra is használják. Tudjátok, ez az a kérdés, amire senkit sem érdekel a válasz. És azt tudtátok, hogy egy pitét hússal is meg lehet tölteni? Leáldozott az amerikai almáspite korszaka, éljenek a csirkés-gombás piték!

A csokoládé hihetetlenül és túlzottan olcsó. Ennyi Galaxy-t, Oreo-t, Cadburry's forrócsokit, chipset, duplacsokis sütit és muffint még életemben nem tömtem magamba, mint itt. És szerintem a tej is finomabb, amely tényt a húgom valószínűleg vitatna. Az egyetemen véresen komolyan veszik a Union (HÖK) elnökválasztását, és hetekig kampányolnak a táblákkal, transzparensekkel és szórólapokkal a kampusz egész területén. Ma pedig a Union épülete előtt konkrétan piramist alkottak a pompon lányok.

Néha bolondokháza, máskor elvarázsolt, utána csak hideg, hideg és nagyon hideg, de azért szeretjük. Angliában igenis furcsa az élet, és az otthoni álmokkal ellentétben annyira azért nem rózsaszín. De nem is olyan borongós... Olyan angol.

Moira C. xox