Rituális új kezdet.

Amikor visszanézek az elmúlt hónapokra, szinte olyan mintha valaki más életét élném. Ámulatba ejtő, hogy ennyi idő leforgása alatt ennyit változhat az ember. Aztán ráébredek, hogy talán ez nem is igazi változás, inkább előjött belőlem minden, ami már amúgy is ott lapult mélyen. Előjött a rossz is és a jó is, majd kérdezés nélkül bevackolódott az életembe.

Újra őszülni kezdett. Néha esik az eső, majd rögtön felváltja a huncut Szél és a napsütés. Emlékeztek még a tavalyi Szélre? Arra, amelyik sustorog és kalandokat ígér. Jelentem, hogy a Szélre bizony hallgatni kell, mert soha nem hazudik. A Szél belelát a legféltettebb titkaidba, bekukucskál az ablakodon, amikor alszol és kihallgatja az álmaidat. Ha kalandokat ígért, akkor bizonyosan kalandokkal teli év következik.

Az őszi Szél huncutságokra buzdított, flörtölős hajzuhatagot kért, bátorságot és elengedést és én hallgattam rá.

Férjhez mentem a nyáron. Igazi álom esküvős férjhez. Amikor a csendes éjszakát beszippantva öleled át aki szeretsz. Amikor minden porcikáddal hiszed, hogy ez örökké tart majd. Amikor ez túl van az ocsmányon, a szépen, a biztonságon és minden félelmeden. Amikor másik emberré válsz, mert többé nem körülötted forog a világ. Amikor újra önmagadra találsz, mert egy öngyógyító hernyógubó lakója lehetsz.

Az esküvőm tele volt emblematikus pillanatokkal, kislánykori álmokkal. Réges régen elsuttogott imák váltak aznap valóvá. Én már talán elvesztettem a hitem, amikor hirtelen megcsillantak a fények az égen. Akkor ébredtem rá, hogy megéri kivárni ezeket a pillanatokat. Mindenhez ami örök és égi, egy fájdalmas és kőkemény út vezet. Mert a saját démonainkkal kell megküzdenünk, mielőtt a vállunkra vehetnénk másokét.

Mivel új életszakaszba és új házba költözök, úgy érzem, hogy szinte rituálisan új kezdetet is kell írnom. Ki fogok takarítani, megmosom a kincseimet és új arculattal visszatérek hozzátok. Kérlek maradjatok velem!

Addig is ünnepeljünk együtt: Az esküvőm képekben.


Moira C. xox

(Fotók: Florina Folk, Zácsfalvi Gyula)

Csintalan Ősz, piros talpú magassarkú és egy kis bölcsesség.

Jelentem, hogy zuhog! Néha csepereg, máskor kikandikál egy pár kósza napsugár, de legfőképpen mégiscsak zuhog. Megérkezett az angol Ősz, bekopogott az ajtón és a sáros csizmáival végiggyalogolt az előszobán. Szerintem mára már a bőröndjeit is gondosan kicsomagolta, és maradni készül. Ki vitatkozhatna vele?

Idejét sem tudom mikor vackolódtam be utoljára a paplanom hatalmas sátra alá, forró teát kortyolgatva és a keszekusza kézírásommal firkált ötleteimet olvasgatva. Valószínűleg ehhez az Ősz kell, hogy a nyári nevetésből kicsit visszavéve elmerengjen az ember.  A merengéshez pedig kínai mintás bögre, meg vastag zokni, duplacsokis keksz és régi, bőrkötéses könyvek.

Az idei Ősz más. Karamellszínű csíkok vannak a hajában és piros talpú magassarkút hord. Ringó csípővel kacsint az ajtóban cigarettázó pincérfiúkra és még a fülcimpája is beleremeg a nevetésbe. Az idei Ősz szabad és eltökélt. Pontosan tudja  mit akar és egy acélos szorítással húz maga után.  Az idei Ősz igazi nő, és én tátott szájjal követve próbálom ellesni a trükkjeit. Úgy hullámoznak az érzelmei, mint ahogy az időjárás vált naposról viharosra, és a szemei pontosan úgy villognak, mint a felhők mögül előtörő napsugár. Azt hiszem nem nagyon érdekli, hogy ki mit gondol róla. Ha mégis, akkor jól elfedi a púder és a pirosító.

„Nem szabad mindenkinek megfelelned” súgja. „Akit mindenki szeret, az soha nem hagyta még el a biztonságos, ámde unalmas lakását, és lépett ki a félelmetes, veszélyes és felettébb izgalmas utcára. Aki csinál valamit, az hibázik, azt kritizálják, azt csodálják és megvetik. Lehet, hogy ugyanaz az ember egyszerre gyűlöl és szeret majd és lehet, hogy befolyásolsz másokat, vagy kiugrasztod a bokorban ücsörgőket a levelek közül.  Aki csinál valamit, az sebezhető lesz és nyitott könyvvé válik az élete. A hibái hangosan szólnak a háztetőkre szerelt hangszórókból és a kritikusai főcímeket gyártanak róla. De a hibáknak van tanulsága, az esések után felemelkedés jön. A megacélozott jellem mögött látni kell a gyengeséget is, hogy ne váljon félelmetessé. A robotok olajat esznek, az emberek pedig szeretetet. Te pedig, kedvesem nem robot vagy!” kacsint egyet és a szempilláit lesütve belekortyol az előtte lévő haboskávéba. A kávéhab fehéres bajszot varázsolt a szája fölé. Nevetünk. Ő küldte nekem az Őszt. Pontosan tudta, hogy csintalanságra van szükségem, meg a feleslegesen felhúzott határok, nagyon is szükséges feszegetésére.

Tehát kedveseim, a kalandok végeláthatatlan sora következik. Bár csak pár hete érkezett az Ősz, már kölcsönvettem néhány ruháját és jelentem, hogy nagyon jól állnak! Egyre többet fogom kiereszteni a hajam is, hogy a karamellszínű csíkok megcsillanjanak benne. És nem utasítok vissza egyetlen lovagias, fahéjas café lattét sem, feltéve, hogy papírpohárban van. Ha kíváncsiak vagytok milyen huncutságokra képes az idei Ősz, akkor maradjatok velem! Nem fogjátok megbánni!

Újra és visszatérve üdvözöl Titeket,

Moira C. xox

Mi ez az egész?

Projectek mindig voltak, vannak és lesznek. A hátrányuk az, hogy senki sem lát mögéjük,nem látja a munkát, a munkafázisokat. A végeredmény pedig mindig laza-könnyednek LÁTSZIK.
Melyek az ihletet adó impulzusok? Milyen misztikus tények állnak mindezek hátterében? Hogyan fogd a tollat, hogy ne csepegjen? Legfőképpen pedig: lehet-e úgy írni, hogy magad sem tudod hova fogsz kilyukadni?
Ajánlom tinilányoknak, akik percenként elkezdenek egy új regényt, hogy soha ne fejezzék be, fíling-hajhász csellengőknek, notórius grafománoknak, de legfőképpen Neked, aki végigkísérsz a "Project Egy" Odüsszeiáján!

Minden jog fenntartva!
Egyetlen kép vagy video sem a tulajdonom.

Írj nekem!
moiracali@gmail.com

Feliratkoznál?
Megosztás
Bejegyzések