Fintorgós sors, avagy a lányok és a szerelem.

Úgy vélem ennyi kihagyás után már magyarázkodni is felesleges. Összegezhetném az elmúlt hónapokat, de nincsenek szavak arra, amit átélek mióta találkoztam azzal, akiről éveken át álmodoztam. Mintha minden elveszne annak a két tenyérnek a kusza vonalában amelyekkel egymást átfogjuk. Más-más arccal jelent meg az álmaimban, mással foglalkozott, más nyelvet beszélt. Aztán megjelent ez a tökéletlen tökéletes és minden apró részecske a helyére került.

Most nem is a fiú a lényeg, inkább az élet furcsa fintora, hogy mennyire nem olyan, mint képzeltem, mégis a legjobb akit csak tervezni lehet. Tehát levonhatjuk a nyilvánvaló igazságot, hogy nem én terveztem. (Hála a Gondviselésnek ezért.) Az elmúlt időszakból azonban mégis előállok néhány igazsággal, azok kedvéért, akik hozzám hasonlóan, könnyen szeretnek és hamar megsérülnek.

Lányok figyeljetek rám! Ne legyetek trendekbe és álomképekbe szerelmesek! Az a fiú, akit kinéztél mert a színpadon áll, vagy minden lány róla pletykál, egyáltalán nem biztos, hogy hozzád való. Akkor sem, ha az egész környezeted már titokban összeboronált. A sors szeret fintorogni. Csalafintán hoz olyan fordulatokat és emeletnyi zuhanásokat, hogy csak kapkodod a fejed. Minnél jobban ragaszkodsz az álomképeidhez, annál jobban megütöd magad. Tapasztalatból beszélek. Azonban hozzáteszem azt is, hogy az élet szeret gyógyítani is, és a gyógyírt nem mindig egy másik fiú karjai között jó keresni. Én kerestem gyógyulást fiúnál és csak még ütődöttebb lettem, mert azt a szeretetet, ami gyógyítani képes, ember nem adhatja meg neked. Ezt jobb észben tartani!


Lányok ne hordjátok olyan magasan az orrotokat! Az a három alfa-hím, aki után mindannyian ácsingóztok, csak egy-egy lányt fog kiválasztani (jó esetben).  Mi lesz a többi összetört szívű fruskával? Ajánlom a hidegzuhanyt lányok, tessék észhez térni! Nincsen tökéletes fiú. Akit tökéletesnek tartotok, az a legdefektesebb mindközül.  Ha hetvenéves korotokban is a Szuper Papira vártok, akkor így tovább. Ha boldogságot és értelmes célokat kerestek akkor keressétek meg azt a tökéletlen (néha bájosan töketlen) fiút és nyissátok ki a szemeteket (és szíveteket)! Kincset fogtok találni. Csiszolatlan gyémántot, aki titeket is finomra csiszol majd. Nem a státusz számít, sem a lenyűgöző önéletrajzok, amivel elvakítanak a legények.  Ha sokáig osztogattok és szorozgattok, ráébredtek majd, hogy sokkal fontosabb a szív, a megértés, a türelem, az önzetlen szeretet és legfőképpen az a néhány apróság, ami csak idővel kerül elő. Lányok én kiraktam volna a toronyból megmentő herceget, ha nem változtatok az orrom állapotán.

Lányok, engedjétek azt a legényt hibázni! Hibátlanul élni csak a robotok tudnak. Robot-fiú pedig mégis kinek kell? Egy robottal nem lehet összebújni és filmet nézni, sem kézenfogva sétálni az őszi falevelek között. Egy robotnak nem szipoghatsz, hogy rossz napod volt, mert berozsdásodik. Tehát, kérlek, ne a robot-tökéletest keressétek, hanem tanuljátok meg elnézni a hibákat. Belegondoltatok már, hogy mennyire félelmetes lehet egy ilyen szép lányt becserkészni? Mennyire stresszes a gondolata is a visszautasításnak? Mennyi pofont kap egy fiú, mielőtt végre rádtalál? Mi van akkor, ha kényszeresen béna poénokat mond? És, ha elszúrja az első három randit? És, ha azzal indít, hogy számítógépes játékozik minden csütörtökön? És, hogyha nem tetszenek a pólói és a cipője? Ostobaság lenne kirakni az életed szerelmét ilyen ostobaságok miatt. Gondolkozzatok kicsit, ti elárvult királylányok a porosodó tornyotokban!

Lányok én szerelmes vagyok a legtökéletlenebb-letökéletesebb fiúba. Egy egész életet látok magam előtt, amiben ő áll mellettem. És tudjátok, hogy miért? Mert ő tökéletesnek látott, amikor én egy mosószivacs szintjén éreztem magam, mert csokit csempész a táskámba, mielőtt hazamenne, mert bemutatott a nagymamájának, mert az utolsó erejével azon van, hogy jót tegyen velem, mert tud bocsánatot kérni, mert észreveszi, ha elkönnyesedik a szemem, mert mer gyenge lenni,  és persze mert elképesztően szexi a szakálla.

Ez az összegzésem az elmúlt hónapokról. Talán páran örültök, hogy inkább eltűntem, mégis remélem, hogy néhányan elgondolkoztok a leírtakon...

Moira C. xox

Angliában igenis furcsa az élet...

Mint tudjátok, lassan két éve a nyakamba vettem a világot, átrepültem "A Szigetországba". Akiben felmerült a kérdés, hogy  tényleg olyan-e egy angol egyetemista élete, mint a filmekben, most válaszra találhat. Az angliai tartózkodásom során kétségkívül találkoztam jópár furcsasággal, amelynek az esszenciáját most megosztom veletek.

Az angolok nemes egyszerűséggel a "kontinensnek" hívják Európát, magukat határozottan elhatárolva a németek, franciák, kelet-európaiak és egyéb ismeretlen bennszülöttek fajtáitól. Az angol egyetemisták nem hordanak egyenruhát, ellenben tényleg megy az ocsmány pulcsik, szép pulcsik, kötött pulcsik, szőrös pulcsik, lyukacsos pulcsik, poszt-szovjet pulcsik és egyéb pulcsik divatja. Az előadások többnyire érdekesek, és a világon elismert szaktekintélyek osztják az észt, a magyar megalszik-a-tej-a-szájában professzorok helyett. Az angolok minden körülmények között képesek teát inni. Természetesen tejjel. Ellenben, ne is álmodjatok komoly tea kultúráról. A budapesti Mozaik itt kuriózumnak számítana, és a "Teázás Őshona" elbújna a jelenlétében.

Az angolok sorban állnak! Ha kitör az Apokalipszis, akkor is szépen felsorakozva várakoznak majd a buszra, szabad kasszára, pubban lévő kiszolgálóra... Örömmel nyugtáztam ma is, hogy a cukor, kávé, tea, gyümölcs általában Fair Trade, minden különösebb probléma nélkül. Az angol divatguruk vagyonokat kifizetnek a nagypapád kommunista, kinyúlt melegítő felsőjéért. Meg a nagyid karton ruháiért is...

Hiába tanították az angol órádon, hogy az étkezések "breakfast, lunch és dinner", mert az itteniek lazán "tea'-nek, vagy "dinner"-nek hívják az ebédet. A gimis angoloddal amúgy is fel kell kötnöd a gatyádat, ha az itteni tájszólásokat meg szeretnéd érteni. Bizonyos régiókban saját nyelvük van az ottaniaknak, külön számnevekkel, melléknevekkel és kiejthetetlen mássalhangzókkal. Az egy főre eső kastélyok száma pedig meglepően nagy.

Nem hazudtak, akik azt állították, hogy itt mindig esik. Annyira hozzászokik az ember egy idő után, hogy ki sem nyitja már az esernyőt. Az angol egyetemisták nagyobbik fele soha nem hallott még a Kis Hercegről, Marquez-ről, vagy általában akármilyen íróról, európai filmről és színészről. Itt égő, ha olvasol. Meg az is, ha olyan "művész filmekkel" mérgezed magad, mint a "Csokoládé". Az igaz, hogy az itteni fiúk jobban öltözöttek, és a fodrászukkal is gyakrabban randevúznak, de nem engednek előre az ajtóban, avagy semmilyen udvariasságot nem engednek meg maguknak. Szerintük a lányok ezen megsértődnének a mai "egyenlő" világunkban, szóval kényelmesen elfelejtettek viselkedni. Ezen csámcsogjatok, amikor a magyar fiúkat szidjátok!

Itt a kínai drága kajának számít, gyrost pedig csak részegen hajlandóak enni. Apropó, az egyetemistáktól zeng a város esténként, ahogyan a lányok hangosan trappolnak a magassarkújukban, a fiúk pedig ordibálva hergelik egymást az esti partira. Ennyi üvöltözéssel én még életemben nem találkoztam, mint itt. Meglepő, de a filmbeli "How do you do?" kérdést kicsit modernebb verzióban ("Y'alright?") továbbra is használják. Tudjátok, ez az a kérdés, amire senkit sem érdekel a válasz. És azt tudtátok, hogy egy pitét hússal is meg lehet tölteni? Leáldozott az amerikai almáspite korszaka, éljenek a csirkés-gombás piték!

A csokoládé hihetetlenül és túlzottan olcsó. Ennyi Galaxy-t, Oreo-t, Cadburry's forrócsokit, chipset, duplacsokis sütit és muffint még életemben nem tömtem magamba, mint itt. És szerintem a tej is finomabb, amely tényt a húgom valószínűleg vitatna. Az egyetemen véresen komolyan veszik a Union (HÖK) elnökválasztását, és hetekig kampányolnak a táblákkal, transzparensekkel és szórólapokkal a kampusz egész területén. Ma pedig a Union épülete előtt konkrétan piramist alkottak a pompon lányok.

Néha bolondokháza, máskor elvarázsolt, utána csak hideg, hideg és nagyon hideg, de azért szeretjük. Angliában igenis furcsa az élet, és az otthoni álmokkal ellentétben annyira azért nem rózsaszín. De nem is olyan borongós... Olyan angol.

Moira C. xox

Esős évszak, tökfejek meg kacsák.

Kizártam a ködöt, és most lógó orral bekukucskál az ablakomon. Kizártam a csöpögős esőfelhőket is, akik eltakarják a napot. Micsoda dolog ti felhők, hogy napok óta uraljátok az eget? Mintha összefogtatok volna a széllel, hogy az utcán járkáló lányok szoknyáját felfújjátok. A vonatállomásnál fázós kézzel szorongatják a kávéjukat az üzletemberek. Látom a fehér gőzt, ahogyan lélegeznek. Fehér-gőzös glóriájuk van a szürkeségben.

Idebent mandarin és fahéjillatú minden. A legutóbbi kiruccanásunkkor beszereztünk egy fahéjas illatosítót a húgommal, és mivel kiégett az a vacak villanykörte a fürdőszobában, mandarinos gyertyafénynél mosunk fogat. Tegnap kicserélték a fiúk a villanykörtéink egy részét, mivel lassan vámpír-üzemmódba kapcsoltunk fény hiányában, de a fürdőszobai szörnyeteggel nem sikerült megküzdeniük. Kalandos az életük ezeknek a lányoknak.



Valahogy nincsen kedvem még a kislábujjamat sem kidugni a szabadba, pedig nincsen hideg. Csak esik. Csepereg, meg zuhog, meg szitál, ködösödik és bökdösődik, este pedig belecsíp a fülcimpámba. Előástam a piros bőrkesztyűmet, és bőszen nézegetem a vízálló csizmákat a kirakatokban. Meg azokat a hatalmas Halloween-tököket is. Mindegyik fogatlanul vigyorog, mintha elhinnék, hogy bárkit megijeszthetnek. A tökfejek!

Aztán ott vannak a buszmegállóban álló ellenőrök, akik drágámnak és kiskacsámnak hívnak és megkérdezik, hogy hogyan telt a napod? Aztán hatvan penny-ért eladnak neked egy buszjegyet, és elindul a nap. A buszon ülve mindig azt gondolod, hogy nekiütköztök a legközelebbi villanypóznának, vagy a kanyarodásnál nemes egyszerűséggel felborultok. Leszállásnál pedig a legundokabb buszvezetőnek is odalökünk egy köszönömöt, mert úgy illik. A jobbaknak még hozzáteszem, hogy szép napot kívánok!

Tehát esik és a kávé a kezemben instant, mert csóró diákokként még nem ruháztunk be egy kávéfőzőre. De egy percig sem lankad a kedvem, mert valahogy most minden annyira angol. Meg esős. Annyira nedves, hogy az utcai szagok lassan egységes víz-illatá válnak. Éljen az október, amikor az ember minden száraz és meleg helyet sokkal jobban értékel, amikor a forrócsoki életmentő, amikor inkább a könyvtárban maradok, minthogy hazainduljak és legfőképpen amikor minden a fejtetőre áll, pontosan, ahogyan azt az ember elvárná!



Moira C. xox

Hé, te angol fiú a haverjaiddal!

Hé, te angol fiú a haverjaiddal! Igen, te, aki a harmadik Guniessed szorongatod a bárpultnál! Ne nézz körbe, ez a lány pontosan hozzád beszél! Elég volt a szórakozásból, elég volt a hülyéskedésből, az értelmetlen macsóskodásból! Ha a haverjaidnak akarsz mindenáron megfelelni, ahelyett, hogy önmagad lennél, belőlem nem kapsz semmit. Én nem az a lány vagyok, akit haveroktól távol tisztelsz, a srácok körében viszont hülyére veszel.

Azt mondod, hogy szeretsz és a világ végére is elmennél értem. Hajnali háromkor hazakísérsz, hogy nehogy bajom essen és odaadod a pulcsid, ha fázom. Aztán megjelennek a fiúk, és én egy rongydarab leszek, egy kellék. Legyintesz, hogy ne is figyeljenek rám, mert bénák a poénjaim és hülyeségeket beszélek! Égőnek tartasz, és félsz, hogy gyengének látnak majd, ha jól bánsz velem...

Hé, te angol fiú a haverjaiddal! Azt hiszed, hogy megoldod az agybajt a márkás ruháiddal? Mert minden lány a lábaid előtt hever, a Hollister pulcsidtól meg a Pokémonos tetoválásaidtól. Az, hogy Woody Allen-ről azt hiszed, hogy egy horror film, senkit sem zavar. Sőt, még büszke is vagy rá, hogy életedben nem fogtál könyvet a kezedben.

Hé, te angol fiú a hangzavarral körülötted! Látom, hogy mennyire unod, de egy percig nem mutatnád, hogy néha azért képes lennél gondolkozni. Az nem trendi az egyetemen. Megtanultad a receptet: Menj végig az előadóban, a létező leglassabb tempóban, az izmaidat jól befeszítve, és a lányok máris olvadoznak körülötted. De nehogy megszólalj, csak nevess a hülyéken!

Hé, te angol fiú, te éretlen! Fogalmad sincs egy nő értékéről és még mindig a gimi kasztrendszerében gondolkozol. A barátnőd sötét, mint az éjszaka, a haverjaid rólad másolják a vizsga kérdéseket. Foglalmam sincs mivel érdemeltem ki, hogy rosszul bánsz velem, de itt az ideje felnőnöd! Velem pedig ne szórakozz!

Moira C. xox

Tea, Guiness, pubok és birkák.

Fahéjas-rumos tejes teát iszom reggelire. Közben félve pislogok ki az ablakon, hátha mégsem esőfelhő az a nagy fekete ott a ház felett. Bevallom, a záporokkal és váratlan zuhékkal együtt is szeretem Angliát!

Pár napja volt szerencsém a Hilton hotelből megcsodálni Newcastle látképét. Idilli városka, random és eklektikus építészettel, várakkal és furcsa hidakkal a folyón. Állítólag a közelben meglátogathattuk volna a tengerpartot is, de idő híján ezt elnapoltuk. Számomra a legkedvesebb azonban az volt, hogy méltóságteljes sirályok szálltak mindenfelé a szélben. Széttárt szárnyakkal suhantak és hordozták a végtelen tengerek üzenetét, amelyet talán a régi tengerészek érthettek meg igazán: Szabadságról, mesékről és véget nem érő kalandokról szólnak ezek a történetek.

Newcastle után nem ért véget a road trip álom első felvonása, mert egy délutánt Leeds festői városában töltöttem egy kedves barátnőmmel. Útközben konstatáltam, hogy a zsoltáros bizonyára járt már Angliában, mielőtt a zöld legelőkről kezdett énekelni, ugyanis az útmentén rendezetten váltogatták egymást a harsogó zöld, birkákkal tarkított mezők és a kerekre göngyölt  szénabálák. Leedsben hamar betértünk egy helyi pubba, mivel csontig hatoló hideg szél fújt. A fa asztaloknál pirospozsgás bácsik itták a Guiness-t, nevető emberek beszélgettek, egy angol buldog csendben ült a gazdája lábánál. Olyan barátságos otthon érzetet keltett minden egyes részlet, hogy csak jólesően elnyújtózkodtunk és beszélgetni kezdtünk.

Apropó tea! Ahogy harmadszorra is elismételtem a pultnál a kérdést, hogy "Igen, Yorkshire teát (fekete tea, kis tej, karamell) kérnék!", eszembe jutott az édesapám, aki tea mániás. Otthon szertartásosan minden reggel teát főz, megtanította nekünk, hogy melyik fajtát milyen forró vízzel kell nyakon önteni, és hány percig hagyjuk állni, mielőtt gondosan leszűrjük és csészékbe öntjük. Számomra a tea kultúra és az édesapám összefonódtak, egyek és emlékeket hordoznak.

Szeretem Angliát, mert papír pohárban adják a kávét, mert furcsa akcentussal beszélnek, mert az afrikai és indiai étel alapanyagok ára töredéke az otthoniaknak, mert itt nem gáz tejjel inni a teát és legfőképpen, mert itt lehetek és csodálhatom!

Moira C. xox

Furcsaságok, záporok és tejszínhab felhők.

Milyen legyen Anglia, ha nem zöld, esős és brit akcentusos? Megérkeztem a téglaházak, az angol font, a királynő és a fordított irányú közlekedés országába. Ahogy kinéztem a repülőgép ablakából, és megláttam a tejszínhab felhők alatt elsuhanó Alpokat, belémhasított a felismerés: egy új kaland vette kezdetét! Biztosak lehettek benne, hogy beszélni a kalandokról, eltervezni őket és belelkesedni rajtuk közel sem olyan érzés, mint átélni a kalandot. Átélni ijesztő, néha fájdalmas közben pedig magával sodró és rendkívüli módon élvezetes! Szabadságra vágytok? A szabadság mindig bennetek van, soha nem a körülöttetek lévő világban...

Még tapogatózva közlekedem a helyi villamos járattal. Ámuldozva nézek meg egy-egy épületet, és az emberek arcvonásait is előszeretettel tanulmányozom. A helyi gyerekkórház úgy fest, mint egy előkelő palota, az egyetem pedig tágas, világos és barátságos. Alapjából Angliában minden barátságos! Az emberek segítőkészek, az ügyintézők mosolyognak, tolerálják, hogy nem beszéled biztosan a nyelvet és mindenek fölött valónak tartják az udvariasságot. Azt hiszem, kezd enyhülni az ügyintézés-fóbiám.

Bár folyton borús az idő, mégis megvan a bája mindennek. Londonban hatalmas, zöld parkokat láttam, esernyős úriembereket és csinosan öltözött nőket. Rengeteg a csadorban vagy turbánban közlekedő bevándorló. A legszebb angol lányok pedig mind franciák vagy második generációs külföldiek. Itt Sheffield-ben nincsenek hatalmas toronyházak, ellenben találtam egy akkora sport-komplexumot, hogy nem győztem csodálkozni.

Legnagyobb sajnálatomra itt nincsen lila Airwaves rágógumi, azonban találtam száraz sampont az egyik üzletben! Csak a hajadra fújod és olyan lesz, mintha frissen megmostad volna. Furcsaságok tömkelege! A helyi fish and chips-et megkóstolva, elhatároztam, hogy inkább főzni fogok! Az angolok egyszerűen mindent instant vesznek. A boltok telis tele vannak előre elkészített étellel, hatalmas kiszerelésű édességekkel és rágcsálnivalókkal. A gyorséttermek itt is hódítanak, de a Starbucks már nem sznoboknak való, hanem átlagos és megszokott, ami határozottan boldogsággal tölt el.

Rendkívül kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogok angolul írni. Remélem, hogy hozzászokok az itteniek erős akcentusához és belevetem majd magam az angol irodalom legmélyebb bugyraiba. Néha panaszkodtam, hogy a kelta kultúra milyen jelentős hatást tett a most divatos irodalomra, de mostanra megváltoztattam az álláspontomat. Megértem, hogy miért! Elragadó, egyedi, misztikus és szerethető. Alig várom, hogy mégjobban megismerhessem!

Moira C. xox

Manchester, England, England.

Rohanó szélvészként söpör végig a búcsúzás a napjaimon. Búcsúzom a barátaimtól, az illatoktól, a családomtól, a magyar nyelvű könyveimtől, a színes ceruzáimtól, a nagyszüleimtől és az országomtól. Amikor az embernek egy bőröndbe kellene bepaszíroznia mindent, ami kedves, ráébred, hogy mennyit jelent az otthon valójában. Nem tudom elvinni magammal a függönyömet, sem a kedvenc takarómat. Az íróasztalomat sem használom egy darabig és a falra ragasztott képek is csendben várnak majd haza. Holnap költözöm Angliába. Életemben először külön élek majd a családomtól, és felnőttként kénytelen leszek ügyeket intézni. Az utóbbitól jobban fázom, mint bármitől a világon.

Azonban nem szomorú hangvételű bejegyzést szerettem volna írni nektek. Ugyanis ma ünneplek, hiszen ez a 100. bejegyzés, a tavalyi év novembere óta, amikor belecsaptam a blogírás lecsójába. Azóta 72 hozzászólás született, szereztem jópár barátot és olvasót a világ minden pontjáról. Ne aggódjatok, bár utazom, a blogot viszem magammal és még hallotok felőlem! Alább összegyűjtöttem a kedvenc bejegyzéseimet és írtam róluk pár sort. Jó olvasgatást!

1. Szerelem, összekavarodott tekintetek. Téged is nagyon érdekel, igaz?

Disney herceg a BKV buszon?

Az igazi nő

Elavultak volna a nagyszüleim?

Kihúztam a csókjelenetet

Miért nem engem szeretsz?

2. Voltál már úgy, hogy csak bekucorodtál volna egy nagy fotelba, teát kortyolgatva és egy régi könyvet lapozgatva? Íme néhány hasonló hangvételű, hangulatfestő írásom.

Csíkos fürdőruha és csilingelő írógép

Nosztalgikus gyümölcsös fagylalt

Megsárgult cetlis forrócsokoládé

A hidegkúti diófáskert, avagy mese a múltból

3. Vannak olyan napok, amikor tanácstalanok vagyunk. Néha történnek megmagyarázhatatlan dolgok, máskor kellene egy barát, aki észhez térít. Néhány dolog áttör téren és időn, ezt a tényt pedig nem szabad megkerülnünk!

A titkos kert

Ez most NEKED szól

Ami áttör téren és időn

Régimódi kókuszillat

A megfigyelők és egy zöld sáska

Moira C. xox

Citromok a fehérneműs fiókban.

Megvettem a repülőjegyem Angliába! Hivatalosan is újságírónak fogok tanulni a Sheffield-i Egyetem falai között. El sem merem hinni, hogy tényleg költözök augusztusban! Pillangók repdesnek a gyomromban, az agyam eszeveszetten kattog, a lábam remeg és még álmomban is a bőröndömet pakolom be... Azonban, amíg itt izgulok, nem felejtkezem el a Project Egy-ről, ne aggódjatok! Tegnap is pötyögtem pár sort! A két legkedvesebb barátnőmnek ajánlom őket! Nagyon szeretlek benneteket!

"A lakás is romokban hevert. A rendszeretet szobrát sem Annabelláról mintáznák- gondolta Eliza, és nagyon fújtatva letette a biciklit.

-          Annabella! Hol vagy?  Hol van az elsősegély csomag? Kellene egy ragtapasz! Lehorzsoltam a térdem…

-          A konyhaszekrényben van a kék kekszes dobozban- hallatszott Annabella hangja a hálószoba felől.

-          Mi? A ragtapasz? – kérdezte Eliza csodálkozva.

-          Igen, a múltkor kellett az elsősegély doboz a drámásoknak, és nem kaptuk vissza. Szóval a ragtapaszok a kekszes dobozba költöztek.

-          Mit csinálsz? Festesz?

-          Festenék, ha hagynának! – bosszankodott Annabella – Hoznál nekem egy limonádét? A citromokat a fehérneműs fiókban találod!

Eliza elmosolyodott, és a ragtapaszok utáni vadászatba kezdett. Természetesen a kekszes doboz nem a konyhaszekrényben volt, hanem a sütőben.

_________________________________________________________

A hirdetés csalogatóan lógott a folyosót díszítő hirdetőtáblán. „Két másodéves lány csendes, de kellőképpen elborult lakótársat keres. A lakbér alacsony, a szomszédok süketek. Kikötés: A hűtőszekrényben tilos névvel ellátnod a kaját!” Annabella elégedetten törölte meg a homlokát, és elsüllyesztette a tűzőgépet a táskájába. „Eliza, nem gondolod, hogy oda kellett volna írnunk, hogy ha ő is süket, az még alacsonyabb lakbért jelent?” Eliza elvigyorodott, és előásott egy ceruzacsonkot. Parancsolj! Írd alá!” Annabella akkurátusan odakanyarította a nevét és a telefonszámát a hirdetésre, aztán a füle mögé dugva eltüntette a ceruzát. „Tökéletes!” – mondta nevetve."

Moira C. xox


Mi ez az egész?

Projectek mindig voltak, vannak és lesznek. A hátrányuk az, hogy senki sem lát mögéjük,nem látja a munkát, a munkafázisokat. A végeredmény pedig mindig laza-könnyednek LÁTSZIK.
Melyek az ihletet adó impulzusok? Milyen misztikus tények állnak mindezek hátterében? Hogyan fogd a tollat, hogy ne csepegjen? Legfőképpen pedig: lehet-e úgy írni, hogy magad sem tudod hova fogsz kilyukadni?
Ajánlom tinilányoknak, akik percenként elkezdenek egy új regényt, hogy soha ne fejezzék be, fíling-hajhász csellengőknek, notórius grafománoknak, de legfőképpen Neked, aki végigkísérsz a "Project Egy" Odüsszeiáján!

Minden jog fenntartva!
Egyetlen kép vagy video sem a tulajdonom.

Írj nekem!
moiracali@gmail.com

Feliratkoznál?
Megosztás
Bejegyzések