Én emlékezni fogok rád...

Aprócska, összeaszott öregember volt mire megismertem. Egyfolytában kiskacsámnak hívott, mert nem tudta megjegyezni a nevemet. Nem csodálom, hiszen a rokonságom fele még mindig rosszul betűzi a karácsonyi képeslapokon. Az első külföldiként valami egészen megfoghatatlan világot csempésztem az életükbe. Egy zárt világba egy csipetnyi európait, egy kisvárosba egy kis perspektívát. Nem hibáztatom őket...még nem jutottak túl az akcentusomon, hogy a nevemre is emlékezzenek. Maradtam hát kiskacsa. Talán pont jókor érkeztem, hogy belekukkanthassak ennek a szénporos és fémforgácsos férfinak az életébe, mielőtt a többiek végképp kiseperték az emlékét.

Ráncos volt a keze és jó ha 40 kilót nyomott vasággyal. A sok évtizednyi kemény munka, egy boldogtalan házasság és a láncdohányozás megkövetelte az árát, és ez a szürke ember már életében árnyékká vált. Egy utolsó képviselője volt az észak-angliai ipari generációnak, akik bányákban és műhelyekben éltek, szénporral álmodtak és vasútgőzt lélegeztek, de amikor senki sem figyelt a semmiből is életet teremtettek és a kidobott konzervdobozokban fűszernövényeket, paradicsomot és uborkát termesztettek.

A zenét nem szerette, Istenben sem hitt. A koszos földön élt és ragaszkodott az ismerthez. Nem álmodott messzi tájakról, a vasút robogása is csak a precíz mechanizmusokra emlékeztette. Azt hitte, hogy a szerelem is ugyanolyan kényelmes, földszagú lesz majd, mint az élete. De a szerelem szárnyalt volna, ellátogatott volna a holland tulipánföldekre, oceánjárókon járta volna a tangót és édes csókot lehellt volna az ajkára egy borfűtötte éjszakán. Hamar kiderült, hogy a konyhában szóló latin ritmusokra könnyű rázárni az ajtót és felpolcolt lábakkal nézni valami egészen hétköznapi műsort, egyedül.

Azt hinnénk mindig egyedül volt. De hazudnék, ha ilyesmit állítanék. Soha nem volt egyedül. A garázsban milliónyi kis csavar várta, a kert végében álló fészerben egy élet alatt összegyűjtött szerszámok, fűrészek, csavarhúzók, forrasztók pletykáltak vele, amikor egyedül érezte volna magát. Az üvegházban mindig kapott pár bátorító szót, amikor gyengédségre vágyott. Egy párhuzamos világban élt, ahol minden, ami megszokott, mágiává vált. Hétköznapi varázslattá.

Szerettem volna jobban megismerni, mert a gyerekei elérzékenyülve mesélik, hogy feltalálónak hitték. Fából dobozkát épített, kisautókat reparált, falábat fabrikált a székeknek, minden új életre kelt a kezei közt. Soha nem mondott le semmiről, mindent szépen rendezetten rekeszekben tartott, hogy majd egyszer felhasználhassa őket. Emlékszem, hogy a dédnagyapám szokta mondani, hogy "Ne dobjuk ki, jó lesz az még valamire." Talán ez egy eltűnőben lévő generáció ismertetőjegye.

Csendben ment el. A temetésén nem énekelhettünk. Egy szürkének tartott élet, szürkén távozott. Mielőtt az utolsó emlékét is lerombolták az üvegházzal és a fészerrel együtt, mielőtt eladták a gondosan összegyűjtött csavarokat és szerszámokat, még utoljára magamba akartam szívni azt a pár pillanatot, amit vele tölthettem. Ha mindenki el is felejtené, én a messziről jött utazó, emlékezni fogok rá, mert ha valakiről már senki sem emlékezik meg, akkor az egész élete hiábavaló volt...

Aprócska összeaszott öregember volt, amikor megismertem. Egy utolsó emlékeztetője a szénporos északnak. Egy utolsó bástyája a hétköznapi varázslatoknak. Egy új lapja a történelemnek.


Moira C. xox

Minden egy képben.

Ma nem írok hosszú mondatokat, mert talán felesleges szavakat keresni mindenre. Nagyon szeretlek titeket, mert sokat köszönhetek nektek, és soha nem tartanék itt nélkületek! A legeslegjobb nők, és a legeslegjobb család vagytok! - Moira C. xox

Mi ez az egész?

Projectek mindig voltak, vannak és lesznek. A hátrányuk az, hogy senki sem lát mögéjük,nem látja a munkát, a munkafázisokat. A végeredmény pedig mindig laza-könnyednek LÁTSZIK.
Melyek az ihletet adó impulzusok? Milyen misztikus tények állnak mindezek hátterében? Hogyan fogd a tollat, hogy ne csepegjen? Legfőképpen pedig: lehet-e úgy írni, hogy magad sem tudod hova fogsz kilyukadni?
Ajánlom tinilányoknak, akik percenként elkezdenek egy új regényt, hogy soha ne fejezzék be, fíling-hajhász csellengőknek, notórius grafománoknak, de legfőképpen Neked, aki végigkísérsz a "Project Egy" Odüsszeiáján!

Minden jog fenntartva!
Egyetlen kép vagy video sem a tulajdonom.

Írj nekem!
moiracali@gmail.com

Feliratkoznál?
Megosztás
Bejegyzések