Ha lány lesz, akkor masnit fonok majd a hajába...

Ha lány lesz, akkor masnit fonok majd a hajába. Ha fiú, akkor megtanítom kezet fogni. Olvasni fogok nekik. Először a Mezei egér és a városi egér történetét, majd amikor nagyobbak lesznek a kedvenc indiános könyveimet. Puha párnákon fogom őket altatni és megtanítom őket, hogyan kell a színes ceruzákkal képzeletet alkotni. Énekelni fogok nekik, miközben sétálunk és megszidom őket, hogyha az autó hátsó ülésén gyepálják egymást egy hosszú út során. 

Megtanítom őket imádkozni és szeretni a természetet. Szigorúan nézek majd, ha behordják a sarat a lakásba. Szinekkel fogom őket körbevenni és zenével, hogy amikor sokat esik az eső se szomorkodjanak. Mesélek majd nekik Dávid királyról, Robin Hoodról és Némó kapitányról. Megtanítom majd őket magyar nyelven szépen beszélni és megvédeni egymást.

Ha lány lesz, kölcsönadom neki a parfümöm. Ha fiú, akkor elküldöm az apjával fára mászni. Elviszem őket a tengerhez, hogy megtanulják mi a szabadság, aztán az erdőbe, hogy megérezhesség mi a fennségesség. Elviszem őket a mezőkre, hogy megnyugodjanak és a hegytetőre, hogy megérinthessék az Istent.

Lemosom majd a sebeiket, ha elesnek a biciklivel és ültetek velük borsót a kerítés tövébe. Társasjátékozunk majd velük, karácsonykor pedig tejjel és sütivel várjuk majd a Télapót a kandalló előtt. Letisztítom majd a gumicsizmájukat és sütit sütök, ha áthívják a barátaikat. LEGO házat építek velük, vagy űrhajót. Űrbeli felfedezőkörútra megyünk majd együtt.

Elmesélem nekik, hogy mire gondolok, amikor "színes tintákról álmodom", lecsót főzök nekik magyaros kolbásszal. Kétségbeesetten nézek majd, ha szemtelenek, amikor először lesznek szerelmesek. Az iskolában csatázni fogok a tanárokkal és elfogultan dicsérem őket minden ismerősnek. Körbebástyázom őket minden erőmmel, irodalommal és művészettel nevelem őket. Hagyatékot kapnak majd. Európait.

Ha lány lesz, megtanítom a nagymamám titkos receptjeire. Ha fiú akkor bátorságra nevelem. Szókimondásra, eredetiségre és kreativitásra tanítom őket. Elmondom majd nekik, hogy a dobozba mindig csak egy irányból süt be a fény és hogy a középszerűségre senki sem emlékszik majd. Bökdösni fogom őket, hogy többre vigyék majd mint én, hogy a saját álmaikat kövessék. Szabályozni fogom őket, amíg le nem rázzák a láncaikat és örökké féltőn óvni, amíg az Isten lélegzetet ad a számba.


Moira C. xox

Ahogy van, és ahogyan lennie kellene.

"Van valami, amit egyetlen hatévesnek se szabadna megmondani a világon: az, ahogyan a dolgoknak lenniük kéne, és ahogy vannak, az szinte sose ugyanaz." - Stephen King / A ragyogás

Sokan úgy vélik a szenvedés formálja az embert azzá aki. Ha minden könnyen jönne, könnyen is menne. És ha mindig a nyári napsütés melengetne minket, nem értékelnénk úgy az első tavaszi napsugarat. Nem mindig történik minden úgy, ahogyan szeretnénk, és sokszor igazságtalan dolgok is megeshetnek ártatlan emberekkel.

Amikor gyerekekről hallok, akik soha nem ismerték a szüleiket, vagy olyanokról, akik elszakítva élnek egymástól, mindig feltör bennem a kérdés: miért? Mit tehetnek azok a gyerekek a háborúkról, betegségekről, törvényekről vagy a szüleik önzéséről?

Ahogyan lennie kellene: az idilli boldog család képe (Cheaper by the Dozen), a sok veszekedő kiskölyök, a lázadozó kamaszok, büdös zoknik, és kifutó kávéfőzők, lerobbant kisbusz, és fürdetőhabban úszó kiskutyák. No és persze a tanácstalanul álló szülők, akik mindezek ellenére szeretik a gyerekeiket.

Ahogyan van: Az UNICEF kutatásai szerint ma a világon nagyjából 210 millió gyerek árva, Magyarországon pedig 23.000 (minden századik) gyerek él állami gondozásban. Ezek azok a gyerekek, akiket jó esetben örökbe fogadnak, rosszabb esetben meghalnak vagy örökre egy állami intézményben élik le az életüket.

A regényemben egy olyan testvérpár kapott főszerepet, akik kicsi korukban elvesztették a szüleiket. Mariella 7 éves volt, az öccse Martin pedig 9 hónapos, amikor a szüleik nyomtalanul eltűntek.

Az ő történetük régóta elkezdett megfogalmazódni bennem. Pár éve megismertem egy testvérpárt, akik szintén kicsi korukban elvesztették a szüleiket. Nem sokkal később pedig egy kislányt, aki egész életében nevelő szülőknél élt, mert a szülei nem tudták nevelni, a kínai "one-child policy" miatt. Sokan nem is tudják mennyit sérülnek ezek a gyerekek. Tehetséges, különleges és egyedülálló kis emberkék ők, akik talán egész életükben a szüleik elvesztését próbálják kiheverni.

Szeretném, ha azok a fiatalok, akik a regényemet olvassák, kicsit betekintést nyernének Mariella és Martin félelmeibe és küzdelmeibe. Hogy átéljék és megértsék a szülők nélkül felnövő társaik érzéseit. És legfőképpen, hogy változtatni akarjanak. Mert mi fiatalok egymás mellé állhatunk, és segíthetünk a mellettünk élőknek. Azoknak, akiknek összetört a szívük, amikor a szüleik elváltak, amikor az édesapjuk lelépett, amikor meghalt egy hozzátartozójuk, amikor igazságtalanul szenvedtek. Azoknak akiknek nincs senkijük, akibe igazán belekapaszkodhatnának.

Moira C. xox


Mi ez az egész?

Projectek mindig voltak, vannak és lesznek. A hátrányuk az, hogy senki sem lát mögéjük,nem látja a munkát, a munkafázisokat. A végeredmény pedig mindig laza-könnyednek LÁTSZIK.
Melyek az ihletet adó impulzusok? Milyen misztikus tények állnak mindezek hátterében? Hogyan fogd a tollat, hogy ne csepegjen? Legfőképpen pedig: lehet-e úgy írni, hogy magad sem tudod hova fogsz kilyukadni?
Ajánlom tinilányoknak, akik percenként elkezdenek egy új regényt, hogy soha ne fejezzék be, fíling-hajhász csellengőknek, notórius grafománoknak, de legfőképpen Neked, aki végigkísérsz a "Project Egy" Odüsszeiáján!

Minden jog fenntartva!
Egyetlen kép vagy video sem a tulajdonom.

Írj nekem!
moiracali@gmail.com

Feliratkoznál?
Megosztás
Bejegyzések