Hetek óta halogatom, hogy leüljek a billentyűzet elé, ugyanis időközben olyan sokan kerestetek meg a véleményetekkel, kritikátokkal, kérdésetekkel, tapasztalatokkal és panaszokkal, hogy nehezemre esett kibogozni, hogy akkor kinek válaszoljak először. Őszintén szólva megdöbbentett az is, hogy milyen népszerűségnek örvend a "Magas-fenntartású lányokról" írt bejegyzésem, amely körbe-körbe kering az éterben. Nem is az olvasottsága volt olyan meglepő, mint az a tömérdek olvasói levél, amelyet válaszul elküldtetek nekem. Mindegyiket nagy becsben tartom, az anyázósakat pedig bekereteztetem és kirakom a falamra.

Ha elemző alkat lennék, megvizsgálnám ezt a szociális keresztmetszetet, amelyet a leveleitekből kaptam. Azonban mindenki nagy szerencséjére nem vagyok elemző alkat. Író vagyok. Vagy leszek. Elemzés helyett tehát megihlettetek fiúk, akik a lányokra panaszkodtok, és lányok, akik a fiúkra. Az évezredes körforgásnak vége nincsen és a nő meg a férfi teljesen soha nem érti egymást. Megihlettetek, mert az érem két oldalán tömérdek élettörténet sorakozik fel. Idősebb családanyáké, akik a házimunkáról beszélnek, férfiaké, akik úgy vélik már nem élnek tisztességes lányok ebben az országban. Pénzéhesekről meséltek, válásról, édesapákról, akik leléptek egy ifjabb szőkével. Szerettem olvasni a panaszaitokat, mert megszólaltatok, életet lehelltetek egy történet vázába. Ez a történet ti magatok vagytok.


Én nem tartom magam párkapcsolati szakértőnek. Nem tervezek könyvet írni a szerelmi hálókról és okoskodó okfejtésekről, hogy utána a magánéletemben megszegjem minden kimondott szavamat. Nem értem, hogy a fiúk mit miért csinálnak. Sajnos azt sem tudom, miért nem hív fel. Azt sem, hogy miért választott mást. Nem vagyok feminista sem, bár sokan rámsütötték már ezt a cseppet sem kreatív kalitkát.

Egyszerűen torkig vagyok a sok értéktelen és hazug szemléletmóddal és véleménnyel, ami elárasztja a generációnkat. Elegem van az észosztók hadából, akik a saját nyomorukat elfedőleg másoknak papolnak a helyes párkapcsolatokról. Elkeserítőnek tartom, hogy egyre kevesebb ember veszi a fáradtságot, hogy értékeket keressen a pillanatnyiság helyett. De legfőképpen, hogy egyre kevesebben tartják önmagukat pótolhatatlanul értékesnek! A nők gyengék és számítóak, a férfiak ostobák és tiszteletlenek. A világban uralkodó szemlélet eltért a tisztességtől, az utánunk jövőknek talán a nagyszüleink mutathatnak még némi példát.

Egymásra mutogattok. A nők a férfiakra, a férfiak a nőkre. Az idősebbek a fiatalabbakra, a fiatalabbak kinevetik az idősebbeket. A gerendából a szemetekben azonban pénzt nem csináltok, sem boldog életet. A világ nem változott annyit, mint ahogyan mondjátok! A gyémánt most is értékes, a házasság rendkívüli, a gyerek érték, de nem azért mert demagóg propagandával tömik a fejeteket. Régimódinak lenni pedig nem bohócmutatvány, hanem kifizetődő kihívás.

Ha engem akartok olvasni, akkor hűségről fogok beszélni. Régen elfeledett kincseket fogunk leporolni. Együtt változunk majd, együtt növünk fel. Tisztességről fogok írni, arról, hogy miért vagy Te is egy nagyszerű ember. Talán házasságok menekülnek majd meg, talán ráébredtek végre, mit jelent önzetlennek lenni. Talán rábólintotok majd a párkapcsolatok évezredes törvényeire és nem gyaluljátok végig egymást egy baseball ütővel...

A mihamarabbi viszontlátásig.

Moira C. xox