Rituális új kezdet.

Amikor visszanézek az elmúlt hónapokra, szinte olyan mintha valaki más életét élném. Ámulatba ejtő, hogy ennyi idő leforgása alatt ennyit változhat az ember. Aztán ráébredek, hogy talán ez nem is igazi változás, inkább előjött belőlem minden, ami már amúgy is ott lapult mélyen. Előjött a rossz is és a jó is, majd kérdezés nélkül bevackolódott az életembe.

Újra őszülni kezdett. Néha esik az eső, majd rögtön felváltja a huncut Szél és a napsütés. Emlékeztek még a tavalyi Szélre? Arra, amelyik sustorog és kalandokat ígér. Jelentem, hogy a Szélre bizony hallgatni kell, mert soha nem hazudik. A Szél belelát a legféltettebb titkaidba, bekukucskál az ablakodon, amikor alszol és kihallgatja az álmaidat. Ha kalandokat ígért, akkor bizonyosan kalandokkal teli év következik.

Az őszi Szél huncutságokra buzdított, flörtölős hajzuhatagot kért, bátorságot és elengedést és én hallgattam rá.

Férjhez mentem a nyáron. Igazi álom esküvős férjhez. Amikor a csendes éjszakát beszippantva öleled át aki szeretsz. Amikor minden porcikáddal hiszed, hogy ez örökké tart majd. Amikor ez túl van az ocsmányon, a szépen, a biztonságon és minden félelmeden. Amikor másik emberré válsz, mert többé nem körülötted forog a világ. Amikor újra önmagadra találsz, mert egy öngyógyító hernyógubó lakója lehetsz.

Az esküvőm tele volt emblematikus pillanatokkal, kislánykori álmokkal. Réges régen elsuttogott imák váltak aznap valóvá. Én már talán elvesztettem a hitem, amikor hirtelen megcsillantak a fények az égen. Akkor ébredtem rá, hogy megéri kivárni ezeket a pillanatokat. Mindenhez ami örök és égi, egy fájdalmas és kőkemény út vezet. Mert a saját démonainkkal kell megküzdenünk, mielőtt a vállunkra vehetnénk másokét.

Mivel új életszakaszba és új házba költözök, úgy érzem, hogy szinte rituálisan új kezdetet is kell írnom. Ki fogok takarítani, megmosom a kincseimet és új arculattal visszatérek hozzátok. Kérlek maradjatok velem!

Addig is ünnepeljünk együtt: Az esküvőm képekben.


Moira C. xox

(Fotók: Florina Folk, Zácsfalvi Gyula)

Fintorgós sors, avagy a lányok és a szerelem.

Úgy vélem ennyi kihagyás után már magyarázkodni is felesleges. Összegezhetném az elmúlt hónapokat, de nincsenek szavak arra, amit átélek mióta találkoztam azzal, akiről éveken át álmodoztam. Mintha minden elveszne annak a két tenyérnek a kusza vonalában amelyekkel egymást átfogjuk. Más-más arccal jelent meg az álmaimban, mással foglalkozott, más nyelvet beszélt. Aztán megjelent ez a tökéletlen tökéletes és minden apró részecske a helyére került.

Most nem is a fiú a lényeg, inkább az élet furcsa fintora, hogy mennyire nem olyan, mint képzeltem, mégis a legjobb akit csak tervezni lehet. Tehát levonhatjuk a nyilvánvaló igazságot, hogy nem én terveztem. (Hála a Gondviselésnek ezért.) Az elmúlt időszakból azonban mégis előállok néhány igazsággal, azok kedvéért, akik hozzám hasonlóan, könnyen szeretnek és hamar megsérülnek.

Lányok figyeljetek rám! Ne legyetek trendekbe és álomképekbe szerelmesek! Az a fiú, akit kinéztél mert a színpadon áll, vagy minden lány róla pletykál, egyáltalán nem biztos, hogy hozzád való. Akkor sem, ha az egész környezeted már titokban összeboronált. A sors szeret fintorogni. Csalafintán hoz olyan fordulatokat és emeletnyi zuhanásokat, hogy csak kapkodod a fejed. Minnél jobban ragaszkodsz az álomképeidhez, annál jobban megütöd magad. Tapasztalatból beszélek. Azonban hozzáteszem azt is, hogy az élet szeret gyógyítani is, és a gyógyírt nem mindig egy másik fiú karjai között jó keresni. Én kerestem gyógyulást fiúnál és csak még ütődöttebb lettem, mert azt a szeretetet, ami gyógyítani képes, ember nem adhatja meg neked. Ezt jobb észben tartani!


Lányok ne hordjátok olyan magasan az orrotokat! Az a három alfa-hím, aki után mindannyian ácsingóztok, csak egy-egy lányt fog kiválasztani (jó esetben).  Mi lesz a többi összetört szívű fruskával? Ajánlom a hidegzuhanyt lányok, tessék észhez térni! Nincsen tökéletes fiú. Akit tökéletesnek tartotok, az a legdefektesebb mindközül.  Ha hetvenéves korotokban is a Szuper Papira vártok, akkor így tovább. Ha boldogságot és értelmes célokat kerestek akkor keressétek meg azt a tökéletlen (néha bájosan töketlen) fiút és nyissátok ki a szemeteket (és szíveteket)! Kincset fogtok találni. Csiszolatlan gyémántot, aki titeket is finomra csiszol majd. Nem a státusz számít, sem a lenyűgöző önéletrajzok, amivel elvakítanak a legények.  Ha sokáig osztogattok és szorozgattok, ráébredtek majd, hogy sokkal fontosabb a szív, a megértés, a türelem, az önzetlen szeretet és legfőképpen az a néhány apróság, ami csak idővel kerül elő. Lányok én kiraktam volna a toronyból megmentő herceget, ha nem változtatok az orrom állapotán.

Lányok, engedjétek azt a legényt hibázni! Hibátlanul élni csak a robotok tudnak. Robot-fiú pedig mégis kinek kell? Egy robottal nem lehet összebújni és filmet nézni, sem kézenfogva sétálni az őszi falevelek között. Egy robotnak nem szipoghatsz, hogy rossz napod volt, mert berozsdásodik. Tehát, kérlek, ne a robot-tökéletest keressétek, hanem tanuljátok meg elnézni a hibákat. Belegondoltatok már, hogy mennyire félelmetes lehet egy ilyen szép lányt becserkészni? Mennyire stresszes a gondolata is a visszautasításnak? Mennyi pofont kap egy fiú, mielőtt végre rádtalál? Mi van akkor, ha kényszeresen béna poénokat mond? És, ha elszúrja az első három randit? És, ha azzal indít, hogy számítógépes játékozik minden csütörtökön? És, hogyha nem tetszenek a pólói és a cipője? Ostobaság lenne kirakni az életed szerelmét ilyen ostobaságok miatt. Gondolkozzatok kicsit, ti elárvult királylányok a porosodó tornyotokban!

Lányok én szerelmes vagyok a legtökéletlenebb-letökéletesebb fiúba. Egy egész életet látok magam előtt, amiben ő áll mellettem. És tudjátok, hogy miért? Mert ő tökéletesnek látott, amikor én egy mosószivacs szintjén éreztem magam, mert csokit csempész a táskámba, mielőtt hazamenne, mert bemutatott a nagymamájának, mert az utolsó erejével azon van, hogy jót tegyen velem, mert tud bocsánatot kérni, mert észreveszi, ha elkönnyesedik a szemem, mert mer gyenge lenni,  és persze mert elképesztően szexi a szakálla.

Ez az összegzésem az elmúlt hónapokról. Talán páran örültök, hogy inkább eltűntem, mégis remélem, hogy néhányan elgondolkoztok a leírtakon...

Moira C. xox

Nyílt levél az olvasókhoz.

Hetek óta halogatom, hogy leüljek a billentyűzet elé, ugyanis időközben olyan sokan kerestetek meg a véleményetekkel, kritikátokkal, kérdésetekkel, tapasztalatokkal és panaszokkal, hogy nehezemre esett kibogozni, hogy akkor kinek válaszoljak először. Őszintén szólva megdöbbentett az is, hogy milyen népszerűségnek örvend a "Magas-fenntartású lányokról" írt bejegyzésem, amely körbe-körbe kering az éterben. Nem is az olvasottsága volt olyan meglepő, mint az a tömérdek olvasói levél, amelyet válaszul elküldtetek nekem. Mindegyiket nagy becsben tartom, az anyázósakat pedig bekereteztetem és kirakom a falamra.

Ha elemző alkat lennék, megvizsgálnám ezt a szociális keresztmetszetet, amelyet a leveleitekből kaptam. Azonban mindenki nagy szerencséjére nem vagyok elemző alkat. Író vagyok. Vagy leszek. Elemzés helyett tehát megihlettetek fiúk, akik a lányokra panaszkodtok, és lányok, akik a fiúkra. Az évezredes körforgásnak vége nincsen és a nő meg a férfi teljesen soha nem érti egymást. Megihlettetek, mert az érem két oldalán tömérdek élettörténet sorakozik fel. Idősebb családanyáké, akik a házimunkáról beszélnek, férfiaké, akik úgy vélik már nem élnek tisztességes lányok ebben az országban. Pénzéhesekről meséltek, válásról, édesapákról, akik leléptek egy ifjabb szőkével. Szerettem olvasni a panaszaitokat, mert megszólaltatok, életet lehelltetek egy történet vázába. Ez a történet ti magatok vagytok.


Én nem tartom magam párkapcsolati szakértőnek. Nem tervezek könyvet írni a szerelmi hálókról és okoskodó okfejtésekről, hogy utána a magánéletemben megszegjem minden kimondott szavamat. Nem értem, hogy a fiúk mit miért csinálnak. Sajnos azt sem tudom, miért nem hív fel. Azt sem, hogy miért választott mást. Nem vagyok feminista sem, bár sokan rámsütötték már ezt a cseppet sem kreatív kalitkát.

Egyszerűen torkig vagyok a sok értéktelen és hazug szemléletmóddal és véleménnyel, ami elárasztja a generációnkat. Elegem van az észosztók hadából, akik a saját nyomorukat elfedőleg másoknak papolnak a helyes párkapcsolatokról. Elkeserítőnek tartom, hogy egyre kevesebb ember veszi a fáradtságot, hogy értékeket keressen a pillanatnyiság helyett. De legfőképpen, hogy egyre kevesebben tartják önmagukat pótolhatatlanul értékesnek! A nők gyengék és számítóak, a férfiak ostobák és tiszteletlenek. A világban uralkodó szemlélet eltért a tisztességtől, az utánunk jövőknek talán a nagyszüleink mutathatnak még némi példát.

Egymásra mutogattok. A nők a férfiakra, a férfiak a nőkre. Az idősebbek a fiatalabbakra, a fiatalabbak kinevetik az idősebbeket. A gerendából a szemetekben azonban pénzt nem csináltok, sem boldog életet. A világ nem változott annyit, mint ahogyan mondjátok! A gyémánt most is értékes, a házasság rendkívüli, a gyerek érték, de nem azért mert demagóg propagandával tömik a fejeteket. Régimódinak lenni pedig nem bohócmutatvány, hanem kifizetődő kihívás.

Ha engem akartok olvasni, akkor hűségről fogok beszélni. Régen elfeledett kincseket fogunk leporolni. Együtt változunk majd, együtt növünk fel. Tisztességről fogok írni, arról, hogy miért vagy Te is egy nagyszerű ember. Talán házasságok menekülnek majd meg, talán ráébredtek végre, mit jelent önzetlennek lenni. Talán rábólintotok majd a párkapcsolatok évezredes törvényeire és nem gyaluljátok végig egymást egy baseball ütővel...

A mihamarabbi viszontlátásig.

Moira C. xox


Otromba szerelmi vallomás.

Szánalmas vagyok a szavakkal, amikor nagyon próbálkozok. Szerencsétlenül parádézok a szótagok, dallamok, ritmusok és hangzatok tengerében. Szerenádot adnék, vagy sztepptáncolnék, ha nem lennék ennyire reménytelen. De ha ez a reménytelenség elmondja neked, ha csak cseppet is kifejezi, hogy mennyire szeretlek, akkor talán megéri azt a néhány pillanatnyi otrombaságot.

Te vagy a világ teteje, a cseresznye a tortámon. Te vagy az extra gombóc fagyi, a téli napsütés. Te vagy a legszebb melódia és a Karib-tenger, a Miki egér. Te vagy Mona Lisa mosolya, a toszkánai szénabálák. Te vagy az összes cirill betű, te vagy az eper és a kagylónyaklánc. Levendula egy selyemzsákban. Te vagy a Hold, te vagy a legszebb rózsaszín körömlakkom. Te vagy Zeusz villámja, a világ szélén lógázó lábak. Te vagy a hinta, a legújabb One Direction sláger. Te vagy az ukulele, a virág a hajamban, az uborka és salátaöntet. Angyal vagy, Johnny Depp szakálla, a versenyautók kereke, a tükörben visszatükröződő fény.

Te vagy a világ teteje, nyári melegben lecsapó vihar. Forgószél, árvíz, hóesés. Te vagy a hintaágy, a sírós-nevetős filmek, a kockás ingek és a tengerparti nevetések. Te vagy a mesék hőse, Ali Baba turbánja, egy Hawaii tánclépés. Te vagy a só nélküli angol konyha, a bowling golyó, a borzongatóan finom paplan éjszaka. Te vagy a velencei gondola, a buborékfújó. Te vagy Anna Pavlova jobb lába, egy rózsa, egy felröppenő filozófia. Gondolat vagy, álomkép, robbanás, feltaláló. Te vagy a Nemzeti Múzeum, a csilingelő kettes villamos, a sötétben elsuttogott vallomások, a kávéhab. Te vagy a kéz, ami erősen megszorít, a könnyek, amelyeket elsírtam. Te vagy a gyöngysor, a garnélás paella, egy favicc, amit senki sem ért.

Te vagy a világ teteje, ha én az alja lehetek...

-Cole Porter után szabadon.-


Moira C. xox

A "magas-fenntartású" lányok pestise.


Tegnap este azt hittem leesek a székről, miközben egy fiú barátommal beszélgettem egy pubban. Őszinte, késő éjszakai, nem teljesen alkoholmentes beszélgetés volt...a lányokról. Hosszasan taglalta nekem, hogy miért szakított múlt héten a barátnőjével. Voltak oda-vissza vélemények, majd hozzámvágta a végső érvet: "Tudod, túlzottan 'magas-fenntartású' (high maintenance) csaj volt." Én hármat pislogtam és visszakérdeztem: "Hogy mi??!" "Tudod, hát így túl sokat várt el tőlem..." Mint kiderült a lány egy hónap nem hivatalos együttlét után célozgatott, hogy szeretne barátnő státuszba lépni. Meg nem ő hívta meg a fiút az étteremben. És elvárta, hogy kinyissák előtte az ajtót. A szülinapján pedig jól esett neki egy normális ajándék. "Magas-fenntartású" lány lett belőle és lapátra tették.

Utánanéztem ennek a főleg angolszász környezetben használt szónak. Ha "magas-fenntartású" lány vagy, akkor nagyok az elvárásaid (emberek, randik, életszínvonal), elvárod a tiszteletet, odafigyelsz a külsődre, szereted, ha a fiúd a kedvedre tesz, szereted az ajándékokat, szereted ha sok időt és energiát fordítanak rád, túlzottan egyedülálló a személyiséged és évekig tart mire elkészülsz.

Az itteni fiúknál ez a kifejezés, mint valami legális kifogás szájról-szájra jár. A nők pedig rettegnek, nehogy megkapják a szavak pestisét, amely levakarhatatlanul megbélyegzi őket a párválasztás dzsungelében. A fiúk nem akarnak küzdeni, a lányok pedig odadobják magukat minden jöttmentnek. Férfiatlanokká és nőietlenekké válnak, mert az értékesség "Fekete folt" lett a tenyereken.

Szóval majdnem leesetem a székről, aztán kihasználva az alkalmat, hogy a véleményemet kérdezték elmeséltem pár érdekességet a pupákok pupákjának a sörös pohara mellett. A középkorból ered a lovagiasság. Rég nem látott ismerős, igaz? A középkori lovagok virágot ajándékoztak a hölgyeknek, tartották nekik az ajtót, verset írtak, szerenádot adtak, és a lovagi tornákon küzdöttek a hölgyek kegyeiért. A lovagi tornák nem egy szánalmas felszedős dumából és (jó esetben) egy italból álltak, hanem hosszú hónapokig tartó készülésből, erőfeszítésből, tornázásból és veszélyes küzdelmekből.

Számtalan mesét hallgattunk gyerekkorunkban, ahol a királyfi tűzön-vizen átverekszi magát, megküzd a hétfejű sárkánnyal és mindenféle gonosz mágiával, hogy elnyerje a királylány kezét. Tornyokat másznak, mérföldeket utaznak, barátságokat kötnek, különleges ajándékokat visznek magukkal.

Rémlik valami a hittanórákról is? Volt egyszer Jákób, aki tizennégy évig legeltette a birkákat, hogy feleségül vehesse a szerelmét. Az édesapja, Izsák tíz tevét küldött a leendő menyasszonyának, megrakodva ékszerekkel, arannyal, ezüsttel. József, Jézus földi apja, emigrálni kényszerült, miután a felesége terhes lett házasságon kívül. (Hozzáteszem a Szent Szellemtől, de akkoriban ezt nem túl sokan hitték el neki.) Tehát, ki beszél "magas-fenntartású" nőkről manapság?

A lányok annyira félnek ettől a szótól, hogy ellentmondást nem tűrően maguk fizetnek a kávéjukért és az étteremben. Nem engedik, hogy hazakísérjék őket, keményebbnek mutatják magukat a fiúknál. Sokszor egy italra sem kell meghívnod őket és az ágyadba bújnak, és könnyes szemmel mesélik, ha egy fiú végre virágot vett nekik, vagy meghívta őket moziba. Keserűséggel és ostoba jelmondatokkal eltorlaszolják a gyengeségüket. Aztán hiúak lesznek, túl sokat vásárolnak, hogy leplezzék az önbizalomhiányt, eltitkolják, hogy okosak, ostoba kompromisszumokat kötnek, és semmire sem becsülik önmagukat.

A fiúk pedig elfelejtettek küzdeni. Eltunyultak, férfiatlanok. Nem akarnak megvédeni, inkább elfutnak ha bajba kerültél. Ha utazásról beszélsz, kidobnak, mert ahhoz nincs kedvük. Naphosszat heverésznek veled a kanapén és elvárják, hogy körülzsongd őket munka után a vacsorával, de nem tisztelnek annyira, hogy a nyilvánosság előtt felvállaljanak, mint barátnőt. Féltékenyek, de nem eléggé. Macsóskodnak, de harmat gyengék. Mint az elefántbőrön a darázsfullánkok, olyanok az érveik. A fiúk és lányok nem tisztelik egymást, futószalagként kezelik a kapcsolatokat és méricskélik a kapcsolatba beleadott 'önrész' nagyságát.

Egy igazi férfi mellett igazi nő áll, és viszont. Igazi nővé, csak igazi férfi mellett válunk. Olyan mellett, akinek vannak célkitűzései, aki nem ijed meg egy kis munkától. Milyen nővé válunk mellettük? Gondoskodóvá és önfeláldozóvá, szebbé, magabiztosabbá. Tudjátok, a kitüntetett figyelem nem a luxus vacsoráknál keződik, hanem amikor a nagypapám kislattyog a garázsba egy újabb kiló lisztért, amikor a nagymamám elszámolta magát sütés közben. Vagy, amikor az anyukám nem tejszínnel főzi a levest, mert apa azt nem szereti. Aztán ott folytatódik, hogy még mindig kézen fogva sétálnak és kuncognak valamin, amit csak ők értenek. Meg ott, hogy közösen küzdve, felépítenek egy életet, gyerekeket nevelnek, vállalkozást igazgatnak, támogatják egymást, és anyatigrisként torkon ragadják a rágalmazókat. Úgy gondolom, hogy amíg azt méricskéljük, hogy a másik "magas-fenntartású" ember-e, addig egy hajszálnyit sem értettük még meg, mit jelent igazi férfiként és nőként élni.

Moira. C xox


Hölgyeim és Uraim!

---TAPS---

Hölgyeim és Uraim! Köszönettel tartozom Önöknek, mivel várakozáson felül teljesítettek az elmúlt időszakban. Szinte elakad a lélegzetem, ahogyan az Önök változásáról beszélek. Elérzékenyültem, zavartan keresem a szavakat. A több évszázados utunk végére érkeztünk, ahol büszkén felállva megtapsolhatjuk önmagunkat. Megcsináltuk Hölgyeim és Uraim! De engedjék meg, hogy külön figyelmet szenteljek mindkét nem képviselőinek, hiszen külön-külön, mégis összefogva érték el ezt az utópisztikus állapotot.

Tehát, mélyen tisztelt Hölgyeim! Egyszerűen fantasztikus, hogy ötvözni tudják a külső és belső szépséget. Elsajátították a sminkelés misztikus tudományát. Végre nem marad abba az alapozó az álluk vonalában, és nem használnak vörös rúzst cserepes ajkakon. Sokaknál elképesztő a változás, mivel használnak sminket, arclemosót és arckrémet. Meg kell említenem az ízléstelen ruhák, kinyúlt tréningnadrágok és zsíros hajcsomók hiányát is. Lenyűgöző! De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy végre kihúzzák magukat, és nem látni egyetlen görnyedt, önbizalomhiányos lányt sem. Szeretik a testüket! Megtanulták megbecsülni önmagukat és végre elvárják a körülöttük lévőktől is a tiszteletet! Úgy járnak az utcán, hogy tisztában vannak női mivoltukkal. Kibontakoztak, rátaláltak az egyéniségükre! Micsoda színek, izgalmas személyiségek, művészeti alkotások, üzleti ötletek! Hölgyeim, igazán felnézek önökre, mert megszabadultak a félelemtől és elnyomástól is. Nem uralkodnak Önök felett sem a férfiak, sem a társadalmi elvárások. Önök szabad akaratukból viselkednek nőies nőként, nem a bántalmazástól és lelki megfélelmítésből eredően. Sokkal jobb érzés megbecsült nőnek lenni, igaz? Mennyivel jobb nőiesen gyengének maradni, és nem felhúzni a macsó-nadrágot! Hölgyeim büszkék vagyok Önökre a felelősségteljes döntéseik miatt is! Mert nem futnak többé az egyik férfi karjából a másikéba, nem gyilkolnak gyermekeket, képesek az önfeláldozásra és a szeretetteljes törődésre. Tanácsadók, bölcsek, kívánatosak! Hölgyek, önök a legszexibb teremtmények az egész földkerekségen, és ezt végre a helyén tudják használni! Valamint nem pletykálnak, nem döfnek tőrt egymás hátába, hűségesek és legfőképpen nem hiúak. Hölgyeim, a mai napon mindannyian megérdemelnek egy hatalmas tapsot! Önök változtattak, Önök igazi nővé váltak! Legyenek büszkék rá!

Mélyen tisztelt Uraim! Önök az egyenlet cseppet sem elhanyagolható másik fele. Nem csak arra vagyok büszke, hogy ismerhetem Önöket, hanem arra is, hogy lélegzetelállító módon változtattak a világon! Önök elérték az elérhetetlent! Uraim, Önök elhagyták a szandál-zoknit, a susogós nadrágot, használnak dezodort és after shave-t. Se nem túl piperkőcök, se nem slamposak, de legfőképpen odafigyelnek az öltözködésre és jól ápoltságra. Uraim, könnyes szemmel említem meg, hogy a körmeik is ápoltak! Hallják a jóleső sóhajtást a Hölgyek között? Van mire büszkének lenniük! Önök megerősödtek. Megtanulták, hogy az agresszív, macsó férfi csak nyomort hoz, az erős férfi pedig biztonságot. Önök megtanulták, hogy erősnek lenni nem egyenlő a gyengeség hiányával. Lovagiasak, hiszen kinyitják az ajtót a Hölgyek előtt, virágot hoznak, rendelnek az étteremben, hazakísérik a Hölgyeket. Önfeláldozóak, és védelmezőek. Nem fényképezik magukat a tükörben. Uraim, sokkal jobb kezdeményezni, igaz? Megtanulták tisztelni önmagukat és a Hölgyeket is. Önök hűségesek és gondoskodóak, a Nőt pedig tisztelik minden Hölgyben, legyen az idős vagy fiatal. Tiszta a beszédük, egyenes a tekintetük. Valamint egészséges az Önök között folyó versengés, ahol nem megnyomorítják, hanem felemelik egymást. Van önkontrolljuk, és nem hallgatnak a feminista elnyomásra! Uraim, nem találom a szavakat, amikor arról beszélek, hogy Önök felelőséget vállalnak a tetteikért és nem futnak el gyáván! Képesek az érzelmekre, és dolgoznak! Nincs Önök között egyetlen egy sem, akit a felesége tart el. Uraim, ez hatalmas előrelépés! Önök csodálatos édesapák, nagylelkű szeretők, üzletemberek, vezetők, szolgálók, példaképek! Uraim, Önök a szuperhősök, akikről a mesék szólnak. Védelmező, önbizalommal teli, intelligens, okos és szerető férfiak. Uraim, Önök is megérdemlik a vastapsot! Soha ilyen generáció még nem élt a Földön. Fejemet meghajtva állok Önök előtt.


Hölgyeim és Uraim! Köszönöm, hogy meghallgattak és sok szerencsét kívánok, hogy a fentebb említett jó szokásaik ne megkopjanak, hanem csiszolódjanak az idő múlásával! Köszönöm!

---TAPS---



Moira C. xox

Csak a macsó szépfiúktól mentsen meg az ég!

Tegnap volt szerencsém megnézni a Három méterrel a felhők felett c. spanyol tinidrámát. Motoros banda, szuperhelyes fiú, jókislány, első tiniszerelem és a romantikán (már ha ezt egyáltalán lehet romantikának hívni) túl a kegyetlen valóság. Lányok, legyetek észnél! Szép szép a rosszfiú szerep. Vonzó a macsó férfiasság, főleg a sok puhány kisfiú között, akik huszonsok éves korukra is az anyukájukkal laknak, de egy dolog a kémia két ember között, és egy másik a józan ész. Íme néhány intő jel, amire nem árt figyelni, és ha feltűnik azonnal meghátrálni, bármilyen bicepsze, villogó szeme vagy autója van annak a fiúnak.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ne téveszd össze a férfiasságot az agresszív macsósággal!

Az igazi férfi megvéd, biztonságban tart, gondoskodik rólad. A macsó uralkodik rajtad, megfoszt a szabadságodtól, agresszív és inkább ösztönlény, mint gondolkodó ember. Nem állatok vagyunk, kaptunk agyat is. Akinek gondjai vannak az agresszió kezelésével, az előbb utóbb ellened fog fordulni. Először leüti a srácokat, akik rádnéznek, aztán neked lesz pár szép monoklid. Hány lány hitte azt, hogy majd ő lesz a kivétel? Hány lányt és asszonyt bántalmaz az a macsó férj vagy barát?

Egy igazi férfi képes uralkodni önmagán. A konfliktus kezelés nem bokszmeccsbe fullad, se nem ajtócsapkodásba. Nyilván vannak szenvedélyes emberek. De a szenvedély, amit nem tartunk kordában, csak ellenünk fordul és tönkretesz.

Oké, hogy jól csókol, de beszélgetni tudsz vele?

Nem vitatom, hogy fontos a kémia két ember között. De a kémia elmúlik, vagy néha nincs is. Akkor mi marad? Egy üres agyú fiú egy üres agyú lánnyal, akik soha két értelmes szót még nem váltottak egymással, mert túl elfoglaltak, hogy a nyelvüket ledugják a másik torkán.

Vannak közös témák, elfoglaltságok, érdeklődési területek? Érdekli azt a fiút, hogy te mit szeretsz csinálni? Esetleg olvasott már könyvet életében, vagy megnézett egy értelmesebb filmet? Tisztában vagyok vele, hogy nem minden lány vágyik valami kiművelt polihisztorra, de egy érdektelen szépfiúnál nincsen rosszabb.


Amikor egy fiú közéd és a családod közé áll.

Szokták mondogatni, hogy nézd meg, hogyan bánik egy fiú az anyjával vagy lánytestvéreivel, mert rád is az a sors vár. Van benne igazság. De én azt mondom, hogy légy résen, ha a fiú közéd és a családod közé akar állni. Ha lázít, ha a szüleid ellen fordít, ha tiszteletlen az apáddal és meg sem kísérel közös nevezőre jutni velük. Persze vannak szülők, akik igazságtalanok és rosszul látják a helyzetet, de akkor is ők a szüleid, akik felneveltek. Esélyt kell nekik adni, próbálkozni, mert a család az a család. Bárki jön vagy megy az életedben, ők a véred maradnak.

Minek tanuljak, ha már szerelem van a köbön?

Néha a falat kaparnám, amikor hallom, hogy lányok azért hanyagolják a tanulást mert szerelmesek. Lógnak a suliból, nem mennek egyetemre, nem tanulnak tovább, mert megjelent a Don Juan az életükben. Később pedig keservesen megbánják, mert a szerelem önmagában nem életcél. Szükséges a boldogsághoz és örömmet hoz, de nem elégít meg. Minden ember céllal született a földre, amit be kell, hogy teljesítsen ahhoz, hogy boldog legyen. Ez a cél pedig nem a tizenéves hűdenagy szerelem, abban biztos vagyok...

Nekem jó, engem kielégít, én kapok tőle, engem boldoggá tesz, én, én, én, én...

Úgy kezdeni valakivel, hogy "ebben mi van nekem, én mit nyerek vele?" eleve szomorú. A kapcsolatok, legyen az barátság, család vagy szerelem az önfeláldozásról és adásról szólnak. És azért működnek, mert amiről én lemondok azért valami sokkal értékesebbet kapok vissza. De az a gondolkodásmód, hogy "én nekem minden jó legyen" nem jobb a vérszívós vámpírkodásnál. Az ma úgyis divatos, nem? Kiszívom az értékeket a másikból, hogy engem építsen, én jól érezzem magam aztán ha kifogyott, kiégett, vagy elfáradt, kidobom és lecserélem. Isten ments, hogy a boldogságomban valami másik ember boldogtalansága vagy problémái gátoljanak! Lányok, legyetek észnél!


A szenvedő szépfiú kép, avagy majd én meggyógyítom a lelkét...

A legrosszabb úgy kezdeni egy kapcsolatot, hogy majd én megváltoztatom a másikat. Értem feladja majd a dohányzást, drogozást, ivást, lenyugszik, hirtelen munkát keres majd, abbahagyja a csajozást és átvált macsóból joviális aktakukaccá.

Azt gondolod, hogy ha teljesen törött az élete, éppen egy másik kapcsolat, vagy családi gondok miatt szenved, akkor én leszek a megmentő angyala. Sok lányból előjön az anyai vagy ápolónői szerep, ha egy szenvedő szépfiút látnak. Az intő jeleket pedig letudják azzal a felkiáltással, hogy rossz a családi háttere, rossz társaságban van, DE majd értem és általam új életre talál. Kamu!

Agresszív? Az marad, maximum később jön elő, amikor már a gyerekeidet félted tőle. Nem dolgozik? Te akarod majd eltartani? Soha két értelmes szót nem beszéltél még vele? Nem is fogsz. Hihetetlen szexi? Mit ér majd, amikor megöregedsz és lecserél egy újabb gyártmányra?

Az igazi férfi dolgozik, áldozatokat hoz, öregségedre melletted áll, vannak céljai az életben és képes az együttműködésre. A szépfiú, éretlen macsóktól pedig mentsen meg az ég!

Moira C. xox

Tanmese a meseszép hercegnőről és az elkésett hercegről.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy meseszép hercegnő az erdők mélyén egy magas toronyba zárva. A torony ura pedig egy rémségesen gonosz király volt, aki rettegésben tartotta az egész tartományt, s még az azon túl élőket is sanyargatta. Az erdő mélyén magasodó tornyot banditák hadai őrizték, és csak az uruk titkos jelszavára nyitották ki a kaput. A meseszép hercegnő pedig sóhajtozott és sírt, majd kihímzett néhány párnát és várakozott a hercegre, aki majd óramű pontossággal megmenti, ahogyan azt a nagy könyvben megírták a bölcsek (bárkik legyenek is ők)...

Elmúlt tíz tél és tíz nyár, a herceg azonban csak nem érkezett meg. A meseszép hercegnő minden naplementekor édes dalokat énekelve kitekintett az ablakon, hátha megpillantja a megmentőjét. De csak teltek múltak az évek és a hercegnek hírpora sem látszott. Az idő múlásával az édes dalok egyre dühösebbé váltak és az ablakon kitekintés helyett a hercegnő az egyre múló szépségét leste a tükörben. Megjelentek a ráncok a szeme körül, a csípője megvastagodott a mozgáshiánytól és a valaha szamócapiros, csókos ajkai is fakóbbá váltak. A hímzést felváltotta a bölcsek nagykönyvének tüzetes átolvasása, a mesebeli szokásjog fejből fújása, majd az állandó toporzékolás, hogy abszolút nem a terv szerint haladnak a dolgok.

Aztán egy reggel megtörtént a csoda. Egy vadul csörömpölő hang ébresztette a mesebeli hercegnőt, aki kipattant az ágyból és kihajolt az ablakon. A herceg diadalmasan lóbálta az utolsó banditát a feje felett, majd hozzáértően nekiállt felmászni a magas torony falán kunkorodó repkényen. A valaha meseszép hercegnőnek lélegzetvételnyi ideje sem maradt, s az hőn várt herceg máris ott termett előtte. Azonban az elképzelt első csók helyett a herceg tudálékosan feltette a szemüvegét és egy földig érő lista felolvasásába kezdett.

"Egyes pont - köszörülte meg a torkát - Főzni tudsz? A hercegnő sértődötten felhúzta az orrát és nem válaszolt. - Tehát nem! - mondta a herceg és egy nagy piros X-et rajzolt a papirosra. - Szereted a gyerekeket? Olvastál már könyveket? Láttál világot? Remélem tisztában vagy a mai aggasztó gazdasági helyzettel! Nem várom el, hogy tökéletes légy, de azért mindig érts velem egyet és a döntéseimben minden körülmények között támogass!" S a herceg csak folytatta és folytatta és folytatta, amíg a valaha meseszép hercegnő horkolva el nem aludt az egyik sarokban.

"Tehát, most hogy a lista végére értünk, itt az ideje az elrendelt csóknak és a boldogan élünk, amíg meg nem halunknak!" - bökte meg a csipás szemű hercegnőt a herceg. "Mi tartott ilyen sokáig? Hát nem látod, hogy elfakult a szépségem? Nem látod, hogy molyrágta a ruhám? Nem látod, hogy annyit tanultam amíg rád várakoztam, hogy keresztkérdésekkel csúnyán sarokba tudnálak szorítani? Miért várakoztattál ennyit, herceg?" kérdezte dühösen a hercegnő.

A herceg méltóságteljesen kihúzta magát és a listáját keblére ölelve így felelt: "Ezen a remekművön dolgoztam, hogy mindent pontosan átgondoljak, és helyretegyek mire megmentelek. No és kaptam pár kosarat is a szomszédos tornyokban raboskodó hercegnőktől. Aztán ott volt még az a furcsa hosszú hajú lány is, aki még azt sem akarta, hogy megmentsem." -tette hozzá pironkodva.

"Nézd, értékelem, hogy leküzdötted a sok banditát, de időközben rájöttem, hogy többre is vihetem, mint hogy késős hercegekre várjak. Tökéletesen ismerem a mesebeli jogot és azt tervezem karriert csinálok. A magas torony gonosznak tartott ura utoljára kislány koromban járt errefelé és azóta is békességben, ingyen élek itt, nem is beszélve az engem őrző, manapság divatos magánhadseregről. Őszintén, nem tetszik a listád, sem a stílusod. Legfőképpen pedig az nem jön be, hogy azt hiszed minden úgy történik majd, ahogyan az meg van írva." vonta meg a vállát a hercegnő és ajtót mutatott az egyre vörösödő hercegnek. "Tudod, az is lehet, hogy inkább a magas torony urához megyek feleségül. Itt az ideje szakítani az ostoba előítéletekkel teljes tradíciókkal." tette hozzá elgondolkozva, majd viszlátot sem intve becsukta az ajtót és boldogan élt, amíg...Nos a folytatást már rátok bízom!

Moira C. xox


Esős párbajhősök.

Szóval ismét itt ülünk a szokásos helyünkön. A magas bárszéken láblógatva és a pohár száját az ujjunkkal körberajzolva. Mint két párbajhős, akik egymáson még soha nem találtak fogást. A magabiztos mosolyunk mögött fürkésző tekintetek lapulnak, mintha egy óvatlan pillanatban megtalálhatnánk a másik Achilles-sarkát.

Szóval ismét itt ülünk a némára állított televízió alatt, amely valami futball meccs összesítéseit közli éppen. A bárpultnál egy idősödő férfi whiskey-t rendel és a pultoslánnyal cseveg. Mi pedig láblógatva pókert játszunk az életünkkel. Barátok vagyunk állandó versengésben. Barátok, akik egymás elől elrejtett életeket élnek. Bizalmat játszunk, de nem mondjuk ki a bennünk feszülő monológot.

Elmondhatnám, mert féltelek és talán éppen ugyanazok a gondolatok futnak át az agyadon, mint azelőtt az enyémen. De nem szólok, mert nem vagyok biztos az igazamban és mindig az önvédelem a legfontosabb. Talán azért sem szólok, mert számomra is megalázó beismerni, hogy mindenkinél okosabbnak tartottam magam, majd kiderült mégsem vagyok az. Szólnom kellene, mert olyan szép és fiatal vagy és nevetve száguldozol a tükörjégen.

Elmondhatnám neked, hogy az a fiú csak szórakozik veled, mert állandó forrásra van szüksége ahhoz, hogy értékesnek érezze magát. Elmondhatnám, hogy megváltoztál amióta nem láttalak és nem tetszik amit látok. Elmondhatnám, hogy soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen közel kerülünk egymáshoz és úgy foglak majd szeretni, mint a testvéremet. Elmondhatnám, hogy a fiatalkori álmainkat egyedül kell továbbélned, mert én megalkudtam a kényelemmel és éppen olyan keserű a szám, mint a szívem. Elmondhatnék sokmindent, ami őrülten cikázik az agyamban, de csak lóbálom a lábam és mosolygok.

A kinti eső mintha erősödne és a betévedő járókelők borzongva lerázzák magukról a vizet. Az ajtó mellett csizmák hevernek és a pub belsejében rejtőző kandallóban barátságosan ropognak a fahasábok. A borgőzösen nevető emberek észre sem veszik a bárpultnál ülő párbajhősöket, akik ártatlan kézszorítással elbúcsúznak majd sietősen kilépnek a zubogó víztől elázott utcára.

Moira C. xox

Takaróból szoknya, játékpisztoly és szupertitkos küldetések.

Elérkezett a várva várt tavasz, amikor illatozó nárciszok nyílnak mindenütt, amikor a fű igazi angol-zöld lesz, amikor mindenki vékony kardigánban sütkérezik a napsugárban és amikor a furcsa angolok a szökőkutakban ugrálnak csurom vizesen, a mindössze tizennyolc celsius-ban. Az angol egyetemeknek hála, az eddig kávézókban töltött időmet, most egy hónapig itthon tölthetem, ugyanis itt merőkanállal osztják a szüneteket. Persze ne aggódjatok, a félig bukás orosz nyelvből és a leadandó hat cikk árnyéka még mindig ott lebeg a fejem felett.

Kislánykoromban rendszeresen magam köré tekertem a takarómat, felvettem egy szép blúzt és egy kalapot és eljátszottam, hogy egy tizennyolcadik századi hölgy vagyok. Később egy egész szekrényem volt telis tele kellékekkel. Ruhák, ékszerek, játékpisztoly, cipők. Ugyanis nem csak leírni, hanem átélni is akartam a történeteimet, és az a pár óra felhőtlen játék olyan volt, mintha beléptem volna a képzeletembe. Volt lovam és arctalan szobalányom, meg titkos (és láthatatlan) hercegem, aki táncra kért. Voltak gyémátjaim, tragédiáim, kitalált holdvilágom és szupertitkos küldetéseim. Néha könyvek főhősnője voltam, vagy átírtam a történeteket a saját ötleteimmel. Soha be nem vallottam volna, de egészen sokáig játszottam színházasdit a szobámban. Aztán egy nap ráébredtem, hogy a való életemet kellene élnem, nem a kitaláltat, tehát összecsomagoltam az összes ruhát, kelléket (az ékszereket nem) és elajándékoztam őket.

Gondolkoztatok már azon, hogy mennyire könnyű felvenni és eljátszani egy szerepet a hétköznapokban? Legfőképpen, ha az ember halálosan unatkozik, vagy el szeretné terelni a figyelmét az igazán fontos dolgokról. Egyszerűen ráérezni, hogy a körülöttünk lévő emberek milyennek szeretnének látni, aztán játszani kifulladásig. Megmutatni egy oldalunkat, amit megszeretnek, majd becsempészni pár édes hibát. Vagy eljátszani, hogy tökéletesek vagyunk, hogy annál nagyobb legyen a fájdalom, amikor kiderül, mégsem. Elképesztő, hogy mennyi ember játszik egy életen át.

Csakhogy, amíg a takaró-szoknya és a legyezők ártalmatlanok voltak, addig a való élet már nem az. Hiába mondogatják, hogy színház az egész világ, mi nem színészek vagyunk. Nem kell magunkra öltenünk semmilyen szerepet, nem kell maszkot húznunk, sem más beszédstílussal kommunikálnunk. Legfőképpen nem kell hangosabban beszélnünk, mert nem ezrek előtt játszunk, a buszon utazók pedig nem a közönségünk és az egyetem előadója sem díszlet. Ez nem egy film, sincs forgatókönyv, sem kamera és Oscar-díj sem jár egy meggyőző alakításért. A tét az önámítás és mások félrevezetése. Érzések, vélemények, kapcsolatok és barátságok, sokszor házasságok vagy életutak.

Soha nem gondoltam, hogy a flörtölés hiba lenne. Bizonyos szinten és személyiségtől függően az emberbe kódolva van az ilyesmi. A kérdés csak az, hogy a flörtölő ember mennyire tudja kontrollálni ezt a belső késztetést. Mikor lép túl a határokon és mikor helyezi inkább a másik embert előtérbe. Hiába mondogatod, hogy 'én ilyen vagyok', amikor a játszadozásoddal megbántottál valakit. A flörtölés függőséget okoz, mint a szerencsejáték. Minnél nagyobb a tét, annál jobban magához láncol, de az öledbe dőlő pénz csak nyomorba dönt, mert egyáltalán nincs rá szükséged. Egy egész életen át játszhatod a színházasdit, hogy a végére a közönséged egyetlen tagja se tudhassa, hogy ki voltál te valójában. A kérdésem mindig az, hogy megéri-e hazugságban, egy halom összetört cserépszíven üldögélve élni? Vagy talán itt az ideje átadni azt a kormányt annak, aki tudja a helyes irányt...

Moira C. xox


Mi ez az egész?

Projectek mindig voltak, vannak és lesznek. A hátrányuk az, hogy senki sem lát mögéjük,nem látja a munkát, a munkafázisokat. A végeredmény pedig mindig laza-könnyednek LÁTSZIK.
Melyek az ihletet adó impulzusok? Milyen misztikus tények állnak mindezek hátterében? Hogyan fogd a tollat, hogy ne csepegjen? Legfőképpen pedig: lehet-e úgy írni, hogy magad sem tudod hova fogsz kilyukadni?
Ajánlom tinilányoknak, akik percenként elkezdenek egy új regényt, hogy soha ne fejezzék be, fíling-hajhász csellengőknek, notórius grafománoknak, de legfőképpen Neked, aki végigkísérsz a "Project Egy" Odüsszeiáján!

Minden jog fenntartva!
Egyetlen kép vagy video sem a tulajdonom.

Írj nekem!
moiracali@gmail.com

Feliratkoznál?
Megosztás
Bejegyzések